2016. szeptember 16., péntek

Labirintus

Nem szeretnél jogosítványt szerezni? - szegezik nekem néhanapján a kérdést. De szeretnék! De addig örüljön mindenki amíg nincs, de meg is nyugtatom az emberiséget, hogy nem is lesz. Ennek több oka is van. Sorolhatnám: reflexek vagy inkább reflextelenségek (micsoda szép magyar szó), látótér problémák, vagyis túl szűknek látom az út szélességét, ha esetleg dupla olyan táv állna a rendelkezésemre ... és még sorolhatnám. 
De ami talán mégis a legnagyobb kihívást jelentené ha vezetnék, na az a tájékozódás. Ha értékelném kéne 0 és 10 között, önbizalmam teljes tudatában - 5-re tenném a jelet. És nem véletlen. Még egy egyenes úton való eligazodás is időnként meghaladja az effajta képességeimet. 
Még ha kételkednék is néha hogy valóban ennyire rosszul orientálódok (újabb szép magyar szó :-) ) előkapom a pozitív gondolkodást és elhitettem magammal, hogy én ennél sokkal többre vagyok képes. És akik azt mondják, hogy ezzel a hozzáállással mindent el lehet érni, akkor utánajárok és tesztelem is magam... a Műszaki Egyetemen, mert éppen arra volt dolgom, mégpedig az egyetemi könyvtárban kellett eljuttatnom egy könyvet. 
A portán udvariasan eligazítottak, hogy jobbra végig, balra, át és máris ott leszek. Követtem az instrukciókat, de öt perc gyaloglás után úgy tűnt mintha (újra) ismerős helyen lennék. Végül is miért ne lehetne két aulája egy egyetemnek (ugyanolyan arcképpel a falon)? Újabb öt perces koválygás után gyanús volt, hogy megtaláltam a harmadik aulát is. Ki tudja még hány van :-) Feladtam. A közeli oszlop tövében magányosan üldögélő lánytól kértem útbaigazítást. Menjek balra, jobbra, át, le, fel! Újabb bonyodalmak. Megköszöntem a segítséget és nekivágtam bizakodva, de korántsem magabiztosan a labirintusnak. Néhány perc után megint az oszlop tövében magányosan üldögélő lányt pillantottam meg, és volt egy gyanúm, hogy nem az oszlop vándorolt odébb tövében a magányosan üldögélő lánnyal.  Ciki nem ciki bevallottam neki, hogy ezúttal sem sikerült a könyvtár felé vezető utat megtalálni. Nem tudom, hogy mit látott rajtam, de jobbnak látta felajánlani a segítséget, és magyarázkodás helyett elkísért az úti célomig. 
Az udvari úton kellett visszamennem a kijárathoz, de a tervező  - direkt kiszúrt az ilyenekkel mint én - bevezetett újra az út az épületbe. Megint a káosz közepén találtam magam. Ezúttal egy fiatal férfi képében jelent meg az őrangyalom. Melyik kijáraton szeretnék kimenni? - kérdezte segítőkészen. Melyiken szeretnék? Nem válogatok, én azzal is megelégszem ha egyszer kijutok abból az épületből. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése