Három éve...

hogy hiába várom a hívását,

hogy nem látom a csillogó szemét

hogy nem szól hozzám,

hogy nem érinthetem meg,

hogy nem simogat a keze.

Három éve napról-napra jobban hiányzik.  Három éve arra vágyom, hogy bárcsak még egyszer láthatnám őszinte szemének ragyogását, bárcsak még egyszer megsimogathatnám az arcát és hallanám megnyugtató hangját.  Három éve hiányzik a szívemnek egy darabja. Három éve van egy pótolhatatlan űr az életemben. Három éve azzal a reménnyel élek, hogy még találkozunk. Kimondhatatlanul szeretem 42 éve.

Köszönöm, hogy szerettél,

Az édesanyám te lettél.

Örökre szívembe zártalak,

Mely őriz mint várfalak. 

Tábori élménybeszámoló

Ha (nagyon) röviden szeretnék írni, hogy milyen volt az öt napos zánkai tábor a Levente szavaival, ennyi lenne: jó. Itt akár be is fejezhetném a bejegyzésem, de mivel alkalmaztuk a harapófogó módszert, így néhány részlettel mi is gazdagodtunk a tábori élményekből.

Miután a vonat kigördült az állomásról, ambivalens érzéseink voltak amelyek aggodalommal keveredtek: eláznak, megfáznak, éhezni fognak, unatkoznak, neadjisten össze is vesznek? Szinte hozzágyógyultunk a telefonhoz, az első nap még a mosdóba is magunkkal vittük, hogy halljuk ha megszólal, és percenként néztük az órát, hogy ez előre beharangozott időbe megkapva a telefont azonnal hív-e. El sem tudtuk képzelni, hogy nem. Esküszöm, mint az első randi előtt.

És megszólalt a telefon. Bár két órányira volt tőlem Levi, mégis olyan érzésem volt, mintha fényév távolságból hallanám a hangját.

Igen, jó volt az út, egy sátorban vagyunk a fiúkkal, mi vagyunk a Gyalogkakukk raj és a Bud Spencer őrshöz tartozunk, a vezetőnk, a Berci nagyon jó fej, és most rohanok játszani, Anya. Puszi - harsogta, és már  csak a telefon sípoló hangját hallottam. A lelkembe viszont beköltözött a megnyugvás.

Öt napon keresztül körülbelül ez a párbeszéd zajlott, jó volt az étel, á ugyan éjszaka nem fázott, a programok tetszenek, az íjászkodásban ő nyert, a Balaton vize hideg volt a strandoláskor, de sebaj, a nátha gyógyítható, és minden úgy van ahogy lennie kell. A sárkányhajózás is buli volt, a kalandpálya meg a legjobb az eddig kipróbáltak közül, a foci továbbra is az örök kedvenc, és a késő esti nevetgélések után jól esett a pihenés.Berci talán kevésbé bírta, mert pár éjszaka után inkább a saját sátrában hajtottan nyugovóra a fejét.  Kevésbé volt élménydús a reggeli hétórás zenés ébresztő és az azt követő öt perces reggeli torna.

A keddi telefonbeszélgetésünk is hasonlóképpen zajlott. Miután kiveséztük a napi eseményeket, Levente suttogó hanggal csicseregte bele a telefonba, hogy: "Anya, képzeld van egy lány, aki szerelmes belém." Pár nappal később überelte az éjfél előtti hívásával, amitől majd frászt kaptunk Apával. Az első sokk akkor ért, amikor a mély álomból arra ébredtünk, hogy csörög a telefon (sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem jelent jót), a második döbbenetet akkor éltük át, amikor a gyerekünk neve virított a telefon kijelzőjén. Semmi fontosat nem szeretett volna mondani, illetve, dehogynem! Hiszen azért hívott fel, mert neki igen is nagyon fontos volt, hogy volt tábortűz, hogy még mindig zajlik a buli és az éjféli takarodó fújás után kint alhatnak a szabad ég alatt (amit aztán két óra múlva az eső szakított félbe). Ja, és Anya, itt áll mellettem Cintia - hadarta bele a fülembe. Azt hiszem, hogy talán ez volt a legégetőbb közlendője számunkra. Apával átfordultunk a másik oldalunkra, és próbáltunk napirendre térni afelett, hogy a gyerekünk egy táborban az éjszaka közepén a csillagos (felhős) ég alatt egy lány mellett alszik aki szerelmes (?) belé. Meg sem lepődtünk,amikor a vonatról leszállva B. első mondata az volt, miközben egy lányra mutatott, hogy "a Levi becsajozott."

A két évvel ezelőtti esetből levontunk néhány következtetést, így szinte természetesnek vettük Apával, hogy a kedvenc rövidnadrágjában húzta le a hetet. A több funkciós gatya betöltötte a fürdőnadrág, a rövidnadrág szerepét, bár remélem, hogy éjszakára pizsama gyanánt nem azt használta. Most miért baj Anya, hogy egész héten ebben voltam - szegezte nekem a kérdést, - a Balatonba fürdéskor tisztára mostam, és magamon meg is szárítottam, utána meg már sem koszos, sem büdös nem volt - vetett véget a kérdezősködéseimnek. Igaza is van! :-)

Na és persze az ajándékok! Mert anélkül nincs nyaralás illetve hazatérés. Idén is, mint két éve kaptak ajándékba a gyerekek egy tornazsákot, egy sapkát, füzetet és kb. egy két mérettel nagyobb pólót. Majd belenő, de mindenesetre nagyon kedves gesztus a táboroztatók részéről. Megható és egyben feledhetetlen pillanat, amikor "egyenruhákban" szálltak le a beérkező vasúti kocsikról, valóban mint egy (cserkész)raj. 

És két évvel ezelőtt Levi is meglepett minket ajándékkal. Idei elutazása előtt ejnye-bejnyét kaptam a fejemre, hogy nem használom azt a nyakravalót amit az előző táborozás alkalmával kaptam tőle, így most nem is hoz nekem semmit, fenyegetőzött. Végül sikerült megértetnem egyetlengyermekemmel, hogy nagyon értékelem a szándékát és tetszik is, de egy nő nem nagyon szokott a nyakában egy fegyvertölténnyel rohangálni. Megenyhült irányomban és biztosított arról, hogy mégis kapok majd valamit. Ezúttal egy (100 forintos) gyűrű boldog tulajdonosa vagyok. Apa egy (szinte) személyre szabott bögrével lett gazdagabb, rajta egy találó idézettel: Apa, a főnök...addig amíg anya nem ér haza. Mennyire ismer minket a gyerekünk! :-) 

Csoportkép:

Sárkányhajózás:

Érkezés:

LEGO gyár és élménypark

Az ötletet ez adta,

de nagyon sok ilyen és ehhez hasonló képet találnék az elmúlt évekből. Merthogy ez a nagy kedvenc: a lego minden mennyiségben, formában és időben. Nem is bánjuk, hogy hobbi, sőt lassan szenvedéllyé növi ki magát Levi életében, viszont amikor mezítláb lépünk rá egy alig látható vagy éppen láthatatlan kockára, akkor kevésbé gondolunk pozitívan rá.

Az internet áldott és áldásos világa egy tavaszi napon elém hozta a gyárlátogatás lehetőségét. Kaptam is gyorsan az alkalmon, bepötyögtem a gugliba , de magyarországi elérhetőséget nem találtam, így az egyetlen járható út a dániai lego gyár oldala volt, ahonnan továbbították a levelemet a nyíregyházi gyárhoz. Meg is lepődtem, amikor egy kora nyári napon megláttam a levelet és amelyben örömmel értesítettek, hogy felvettek a várólistára: kb. másfél év. Türelmesek vagyunk, de el nem tudtam képzelni, hogy miért és mire  kell ennyit várni. Nem aranybányászatra indulnánk, csupán a lego kockák gyártásának mechanizmusára voltunk kíváncsiak. Pár hét múlva újabb levél virított a levélfiókomban: "örömmel értesítjük, hogy még a 2016-os év augusztusi hónapjára tudnánk helyet biztosítani." Persze, hogy elfogadtuk. Örömmel! Kerestünk még útitársakat és egy napfényes augusztusi reggelen, fél hatkor elindultunk Nyíregyházára. Az izgalom hatalmas volt. A hajnali ébresztés után a fiúk (Levi, B. és Zs.) öt perc múlva már indulásra készen álltak az ajtóban, noha Apa még aludt.

Ha röviden és tömören kéne összefoglalnom, azt mondanám, hogy élveztük nagyon. A "legos" autók DUPLO rendszámmal, 

az úton elhelyezett óriása lego kockák, a Lego utca felirat

 egy kicsit olyanná tette , mintha egy mesebeli helyre érkeztünk volna, egész pontosan Legoland-ban (bár ott még nem voltunk)

Nagyon szigorú elvek alapján történik a lego gyártása, és ezt, a főleg higiéniás szabályokat, tőlünk látogatóktól is elvárták és megkövetelték. Ennek elősegítése végett egy biztonsági videót kellett végignézni, amelyben tájékoztattak, hogy csak és kizárólag az általuk zölddel kijelölt úton közlekedhetünk, és legnagyobb sajnálatunkra a gyár területén a fényképezés is tilos volt. Majd egy rövid történeti és statisztikai bevezetés után, saját szemünkkel is láthattuk a gyártási folyamatot, és meggyőződhettünk arról, hogy nem csak ránk vonatkoztak a szigorú szabályok. Az ott dolgozók csak kesztyűben valamint hajhálóban dolgozhatnak, és ha egy lego kocka le esik a földre, már nem tehetik bele a zacskóba, hanem beolvasztják és nem legóként hasznosítják újra, hanem eladják más műanyagfeldolgozó gyárnak. Még egy érdekesség hangzott el, hogy a lego duplo-t a világon csak és kizárólag Magyarországon gyártják.

A látogatás végével az izgalmakat tovább fokoztuk, és mivel kis országunk ezen részén jártunk, gondoltuk, látogassuk meg a kb. 45 kilométerre lévő debreceni Kerekerdő élményparkot. A legjöbb ötlet volt. Az akadálypálya, a kötélpálya, a vízibicikli és a többi fantasztikus élményt adó játék felejthetetlen nappá varázsolta. 

Kötélpálya


Hármasban


Vizibicikli

Pár nappal előtte már viharokkal riasztgattak minket, de a időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk, akkor borult el az ég, és szakadt a felhő a nyakunkba amikor már a nap méltó lezárásaként a mekibe ülve nyaltuk a fagyit.

Irány Zánka!

A reggeli ajtónyitáskor izgatottan ugrott fel Levi az ágyból: hány óra van? - kérdezte. Igazából nem is az érdekelte, hogy hány óra van, hanem mikor indulunk a vonatállomásra. 

Összepakoltuk a hátizsákot, gondosan megbeszéltünk mindent. Öt napig távol lesz. Öt napig nem fogja senki a kezét (a családból). Öt napig aggódni fogunk azért, hogy bevette az allergia elleni gyógyszerét, hogy váltott-e tiszta ruhát és nem úgy mint két éve, amikor egy pólóban, egy rövidnadrágban, és egy alsógatyában töltött el egy hetet. Huncut mosollyal meg is jegyezte a csomagolásnál, hogy a két évvel ezelőtti esetből tanulva, elég ha egy fogkefét és fogkrémet teszek a táskába. Kérdés persze, hogy azt is minek? :-) Öt napig figyeljük folyton az időjárást és azon agyalunk, hogy esőben biztos felveszi-e az esőkabátot, szélben magára ölti-e a meleg felsőt. Öt napig aggódunk, hogy éhen ne maradjon, ha fogára nem illő étel lesz a menzán. És öt napig azon gondolkodunk, hogy mikor nőtt meg ilyen hirtelen a gyerekünk, hogy már egyedül ( és nem első alkalommal), nekivág a nagyvilágnak, az ismeretlennek szülők és család nélkül. 

Hatalmas hátizsákját nagyfiúsan kapta a hátára és fejét felemelve, egyre magasabb testét még magasabbra nyújtva, büszkén és izgatottan indult ki a kapun,  Ugyanezt a büszkeséget éreztük mi is Apával. A mi (kis)fiúnk elindult egy új élményekkel teli öt napra. Egyedül, de barátokkal. 

A vonatállomáson hangosan kiabálta a barátai nevét amikor meglátta őket. Bár fél szemmel még figyelt ránk, de láttam a szemében, hogy már máshol jár. Ahogy a csomagjaira figyelt, ahogy a barátait kérte, hogy a lány társaikat is várják meg, hogy ne veszítsék el egymást a tömegben, ahogy felelősségteljesen tette a dolgát, megnyugodtunk Apával.

 Igen, felnőtt! Még nem egészen, de jó úton halad. Az élet rendje és persze jó is, de olyan gyorsan jött el ez az idő. Még úgy élveznénk egy kicsit, amikor még fizikálisan is foghatjuk a kezét, amikor még azt érezzük, hogy nélkülünk, a biztos bástya nélkül egy tapodtat sem mozdul. De már bontogatja az önállóság szárnyait. 

A vonaton mindenki elfoglalta a helyét. Miközben vártuk, hogy induljon a vonat, összeszorult gyomorral és kiszáradt torokkal néztük a vidám gyerekcsapatot. Örömtől, büszkeségtől és meghatottságtól átitatott merengő lelkünket a mozdony sípolása rángatta vissza a valóságba. Elindult a vonat. Irány Zánka! Öt napig.

Leviszáj

Anya krónikus betegségben szenved. A neve: ANYASÁG

Erdély

Két év után újra nekiindultunk az erdélyi körútunknak, régen látott rokonok, barátok, ismerősök látogatása mellett, a testi, szellemi pihenés és felüdülés is motivált. Lelkesedésünket fokozta, hogy most már nem kell közel 12 órát utaznunk, a rövidebb-hosszabb szakaszon kiépített romániai autópályáknak köszönhetően Orosházától már hat óra alatt értünk el a célunkhoz egyetlen megállással. 

Az előre összeállított zenei palettánknak köszönhetően az utazást is kellemesen feldobtuk,

Buli van

és a hegyek, völgyek lenyűgöző látványa mellett

szinte észre sem vettük, hogy milyen gyorsan közeledünk Szentiván felé. 

Az egy hét kevésbé szólt a testi pihenésről, de a sok élmény feledtette a fáradtságot.

A kiadós étkezések,

a rokon- és barátlátogatások során elénk rakott hurka, kolbász, mics, és más szemet gyönyörködtető, ízlelőbimbót kényeztető ételek (este 9-kor is enni kellett) feltöltöttek energiával, amire szükségünk is volt. 

A vasárnapi református istentisztelettel egybekötött komollói Csűrös család találkozó melengette a szívemet, 

a körülbelül 150 fős - néhány kivétellel - Csűrös között családtagnak éreztem magam. Néhány nappal később a közel 10 méteres családfa tekercset izgatottan hajtottuk ki, hogy megnézzük, hol is van a helyünk az 1711-es évektől levezetett sokágú fának, de kicsit csalódottan vettük tudomásul, hogy lemaradtunk róla. Sebaj, pótoltatjuk!

Kedden a szívemnek oly kedves "nagycsaládos" barátainkkal elindultuk Rozsnyó felé,

Rozsnyó felé félúton

 hogy "meghódítsuk" a várat 

és bevessük magunkat a dinók közé. 

Az alapoktól kezdtük, kisvonatnak álcázott járgánnyal 

mentünk fel a vár kapujáig, onnan pedig gyalog vágtunk neki a csúcsnak. Indulás előtt Kati mamával nem igazán gondoltuk át, így a "csípkés" túraszandálunk nem igazán volt a legmegfelelőbb választás. Hála Apának és óvó figyelmének (Cica, a földet nézd ne az ékszereket), szerencsésen fel- és lejutottunk a hegyről. 

Szerdán visszaröppentünk egy kicsit a múltba a csernátoni falumúzeum magas fenyőfái és korhű ház falai között. 

Délután a kézdivásárhelyi (kacat)Gyűjtemények házát vettük górcső alá. Volt ott minden ami szem, szájnak ingere. A több mint 6700 kinder tojás figura teljesen lázba hozott, még minket felnőtteket is, de a sok öngyújtó, vasaló, szalvéta, érem és még miegymás szintén ámulatba ejtett. Tanulság: semmit ne dobjunk ki, bármikor lehet belőle múzeumot nyitni. 

Kétségkívül a hét csúcspontja a csütörtöki program volt. Kati mamát lepasszintottuk, újdonsült barátnője hívta meg ebédre és beszélgetésre, amit Apa egyszerűn pletykarovatnak minősített. Bár Apa szerint ha két nő beszélget, az már ebbe a kategóriába tartozik. Mi pedig meglátogattuk a "nagycsaládos" barátainkat, megettük a finom ebédet (10-en ültük körül az asztalt) és utána nekivágtunk a sugásfürdői kalandparknak. 

Levi is azt tervezte, hogy előbb a gyerek, majd a felnőtt pályát hódítja meg, Apa az utóbbira vágyott, az én terveim között nem szerepelt nagy volumenű elhatározás, azzal is megelégedtem, hogy nem estem hasra egy-egy kiálló ágba. Nekem már az a kalandpálya és túlélőtúra egyben. 

Levi a gyerekpályával is megelégedett, de azt legalább nyolcszor mászta végig, Apa is nekiveselkedett a felnőtt pályának, hol könnyebben, hol nehezebben vette az akadályokat. 

A kalandparkban

Volt olyan rész is, ahol ég és föld között maradt, azon izgultam, hogy hogy fog onnan lejönni. Két felől is megnyugtattak, Apát kötéllel is lehozzák ha akarja, de Apa nem adja magát könnyen, ha egyszer valamit elhatároz azt végig csinálja. Cica, megoldottam volna, ha másképp nem, leugrom  - közölte Apa bátran, már lentről a földön.

A legélvezetesebb része mégiscsak a vége volt: vidám megérkezés a biztonságot nyujtó talajra.

Apa földet ér

Pénteken újabb csendesebb, pihenősebb napot tartottunk, hogy szombat hajnalba újra nyakunkba vegyük a majdnem hatórás utat. 

Hazaérkezés után már csak emlékeinkben maradtak az élmények, amit a szemünkkel láttunk kevésbé volt élvezetes.