Irány Zánka!

A reggeli ajtónyitáskor izgatottan ugrott fel Levi az ágyból: hány óra van? - kérdezte. Igazából nem is az érdekelte, hogy hány óra van, hanem mikor indulunk a vonatállomásra. 

Összepakoltuk a hátizsákot, gondosan megbeszéltünk mindent. Öt napig távol lesz. Öt napig nem fogja senki a kezét (a családból). Öt napig aggódni fogunk azért, hogy bevette az allergia elleni gyógyszerét, hogy váltott-e tiszta ruhát és nem úgy mint két éve, amikor egy pólóban, egy rövidnadrágban, és egy alsógatyában töltött el egy hetet. Huncut mosollyal meg is jegyezte a csomagolásnál, hogy a két évvel ezelőtti esetből tanulva, elég ha egy fogkefét és fogkrémet teszek a táskába. Kérdés persze, hogy azt is minek? :-) Öt napig figyeljük folyton az időjárást és azon agyalunk, hogy esőben biztos felveszi-e az esőkabátot, szélben magára ölti-e a meleg felsőt. Öt napig aggódunk, hogy éhen ne maradjon, ha fogára nem illő étel lesz a menzán. És öt napig azon gondolkodunk, hogy mikor nőtt meg ilyen hirtelen a gyerekünk, hogy már egyedül ( és nem első alkalommal), nekivág a nagyvilágnak, az ismeretlennek szülők és család nélkül. 

Hatalmas hátizsákját nagyfiúsan kapta a hátára és fejét felemelve, egyre magasabb testét még magasabbra nyújtva, büszkén és izgatottan indult ki a kapun,  Ugyanezt a büszkeséget éreztük mi is Apával. A mi (kis)fiúnk elindult egy új élményekkel teli öt napra. Egyedül, de barátokkal. 

A vonatállomáson hangosan kiabálta a barátai nevét amikor meglátta őket. Bár fél szemmel még figyelt ránk, de láttam a szemében, hogy már máshol jár. Ahogy a csomagjaira figyelt, ahogy a barátait kérte, hogy a lány társaikat is várják meg, hogy ne veszítsék el egymást a tömegben, ahogy felelősségteljesen tette a dolgát, megnyugodtunk Apával.

 Igen, felnőtt! Még nem egészen, de jó úton halad. Az élet rendje és persze jó is, de olyan gyorsan jött el ez az idő. Még úgy élveznénk egy kicsit, amikor még fizikálisan is foghatjuk a kezét, amikor még azt érezzük, hogy nélkülünk, a biztos bástya nélkül egy tapodtat sem mozdul. De már bontogatja az önállóság szárnyait. 

A vonaton mindenki elfoglalta a helyét. Miközben vártuk, hogy induljon a vonat, összeszorult gyomorral és kiszáradt torokkal néztük a vidám gyerekcsapatot. Örömtől, büszkeségtől és meghatottságtól átitatott merengő lelkünket a mozdony sípolása rángatta vissza a valóságba. Elindult a vonat. Irány Zánka! Öt napig.