Hála

Volt már ilyen az elmúlt napokban, hogy nem voltatok mellettem, de tudtam, hogy jöttök. Vártalak. Próbálnám becsapni az érzékszerveimet, hogy ez egy pillanatnyi helyzet, nemsokára csöngettek. De ezúttal a csengő néma marad. Olyan üresnek érzem a házat.
Hiányoztok! Hiányzik a jelenléletek, a beszélgetések bármiről és mindenről, az útvonaltervezés, a mozifilm kinézése, de még a tanácstalanságok is hiányoznak. Nem tölti be B. kamaszos vidám, érces hangja a házat - már amikor beszélt :-)

Holnap reggel újra egyedül iszom a kávét. Nem látom a cipőiteket az előszobában, Levi szobája is visszakapta eredeti állapotát.

Visszaforgatnám az idő kerekét. Nem akarok telhetetlennek tűnni, hogy ismeretségünk, barátságunk hosszú éveit pörgessem újra - bár szívesen megtenném -  az elmúlt öt nap minden percre újra éled lelki szemeim előtt. 

Észrevetted, hogy mennyi mindenben hasonlítunk? Úgy érzem, hogy soha nem tudnék unatkozni melletted. Nem lehet, hogy ettől működik már 30 éve?
Amikor első nap beléptünk az óvoda kapuján, gondoltad volna, hogy 39 év múlva is együtt fogunk sétálni a parkban, együtt várunk egy hajóra, hogy együtt csapunk le ugyanarra a szürke felsőre az üzlet polcán? 

Az elmúlt napok csevegései során beszélgettünk arról, hogy a sors (vagy nevezzük bárhogy) elvett néhány dolgot tőlem, de a másik kezével bőven adott is. Az egyik Te vagy! Köszönöm! Remélem, nem tűnik túl csöpögősnek, (ha mégis , bocsáss meg, öregszem :-) ) de jól esett leírnom. 

Azért én továbbra is várom a kapucsengő berregését. Remélem, hogy hamarosan újra megszólal, és én rohanok kaput nyitni, legyen akár éjjel, akár nappal.