Második nap a túlélőtáborban!

Élünk!!! De még hogy!
A tegnap is egy kis vizet és ennivalót  tettünk a hátizsákunkba (mindenkinek a sajátjába) és elindultunk csúszdázni a Gellért-hegyre. Nehogy unatkozzunk címszó alatt, meghívtuk Dorinát is, hogy tartson velünk, több gyerek több élvezet...nekik. 

Aggódó anyukák tették fel a kérdést, hogy nem sok-e három Lurkóval elindulni a nagyvilágba, de bíztam a gyerekekben és magamban, nem is bántam meg. Hiszen ők már nagyok! Szót fogadnak (néha), figyelnek egymásra, figyeltek rám és nemcsak ők élvezték, hanem én is büszkén húztam ki magam a három gyerek mellett.
Nagyon jól kiterveltük a "csúszdásnapot", ám sikerült az egyetlen -talán - olyan napot kiválasztani, amikor az öt csúszdából hármat javítottak.  

Egy óra után kérték a gyerekek, hogy menjünk fagyizni, amit beígértem neki a jó magaviseletükért cserébe.
A feltöltött energiakészlet lehetővé tette, hogy még egy játszóteret meghódítsunk, ahol aztán az időjárás is kedvezett, víz is volt a közelben, na meg homok. És lett belőle dagonya.

A délután csendesen telt, már amennyire csendesen telik két csacsogó örökmozgó mellett. Gondoltam ki is használom a helyzetet, és ha ők nem is, én egy picit pihenek. Elmerültem az olvasás örömeiben és fel sem tűnt, hogy kb. öt percig milyen csend van a szobájukban. És hogy miért volt csend? Alkottak!