Már napok óta gyűjtöm azokat az élményeket és dolgokat, amelyeknek szerepet szánok a blogba, aztán mire ideérek ködbe veszik minden. Előkapom a D. L. által tanított memóriafogast és próbálok mindenre visszaemlékezni. Egy kicsit sűrű volt a múlt hét, de pont ettől volt ennyire jó.
Hosszas alkudozás után , hétfő délelőtt elindultunk a rég vágyott Balatonra. Az idő nagyon kedvezett nekünk, bár az előrejelzés szerint esős napoknak néztünk elébe. Nem az első alkalom, hogy az időjárás jól kitolt a szakemberekkel, és ezzel kedveztek nekünk. Ennek így kellett lennie, hiszen a tavaly sem voltunk nyaralni és most is csak négy nap állt a rendelkezésünkre, hogy jól érezzük magunkat. Úgy gondolom, hogy meg is tettünk mindent a cél érdekében.
Levi nagyon élvezte a Balatont, és megerősített abban a hitben, hogy el kell vinnünk őt úszni. Az első alkalom volt, hogy találkozott a Magyar Tengerrel és kellőképpen ki is élvezte a benne töltött minden pillanatot.
Természetesen mindenki játékát meg kellett néznie a parton, az összes vizibiciklire felült volna és minden gumicsónak utasa kell szeretett volna lenni. Itt is talált barátot, bár érdek barátság is volt, hiszen a Dávid nevű kisfiúnak volt gumicsónakja, de a lényeg, hogy így mindketten élvezték. Dávid Apukával csak egymást kérdezgettük, hogy honnan ez a sok energia a gyerekekben. Nem az első alkalom, hogy már attól elfáradok ha nézem. Balázs is besegített a hajóhúzásba,de nem vetekedett a két kicsi energiájával. Még Balázs is a fejét ingatta olykor és feltette azt a kérdést, ami mi is ezerszer: honnan ez a sok energia? A hajózás is sok izgalmat rejtett, ebben Levi és Balázs kellemes "idegenvezetőt" talált egyrészt Apa személyében, másrészt egy kb. 12 éves korú kapitány útmutatásában. És a vízibicikli! Persze odafigyeltünk arra, hogy csakis valami exkluzív biciklit kölcsönözzünk, hiszen ez illik három fiúhoz, én magam egyedül "csak" egy utas voltam, akinek nem sok beleszólása volt az irányba, a sebességbe és a vezetésbe. Sodrottam az árral és a fiúk kedvével. Végül egy tűzoltó mellett döntöttek, bár egy helló kitty-s bicaj is bent volt, de Levi felhívta rá a figyelmem, hogy szó sem lehet arról, hogy azt kölcsönözzük. Nem mondta, de azt éreztem ki belőle, hogy nem égetné magát egy olyanba. Igaza van! Én sem!
Na és persze Levi hozta a formáját, önállóan, akaratosan és egy kicsit sem szemérmesen intézkedett, ha nem volt a pizza az asztalon, amikor ő már nagyon éhes volt, amikor a fiatal pár a háta mögött cigaretázott és az Ő méltóságos orrát körüllebegte az éppen nem jó illatú fűst, és orrát befogva felhívta a fiatal pár figyelmét arra, hogy mások is vannak rajtuk kívül. Metakommunikációs jelrendszerét használta arra, hogy ha külföldiek lennének akkor is megértség az ő büdös problémáját.:-)
Egy idő után ha intézkedni akart, kénytelenek voltunk megkísérelni tettében, mielőtt még valamit megint túlbuzog :-)
És életünkben nem ettünk annyi pizzát mint a négy nap alatt. És remélem, hogy nem is fogok. Szeretem, jól is esik egyszer vagy kétszer. De sokszor már nem. De nem igazán lehetett könnyű kajákat rendelni, ha felcsillant a szemem egy paradicsomlevesen, kiderült, hogy mini bögrébe adják és utána csak pizzát rendelhettem volna, ami így együtt sok. Maradt a pizza és egyelőre elég is volt.
A négy nap hamar eltelt, próbáltunk mindig valami változatosságot csinálni, bár a délutáni strandoláson nem nagyon lehetett sok izgalmas dolgot belevinni.

Szombaton meg elmentünk Herceghalomra Móniékhoz Beáékkal és még egy pár emberrel. Régen éreztem ennyire jól magam. A Barátok! Mennyire fontosak egy ember életében. És milyen kevésen múlik egy-egy barátság "megmentése", egy telefon, egy rövid találkozás vagy egy ilyen közös összejövetel. Mindenki egyetértett abban, hogy gyakrabban kéne ilyet csinálnunk, hiszen mindenkinek szüksége van az ilyen alkalmakra. A kikapcsolódásra, a biztonságra amit a barátok nyújtanak, a beszélgetésekre, amiket talán ők értenek meg a legjobban, a nevetésre amire szükséged van, hogy Te is velük nevess és a közösségre amiben te is egy nagyon fontos láncszem vagy. Ezt próbálom Levinek is megtanítani, hogy mennyire fontosak a barátok, és hogy tenni kell érte. Sokat. De nem kényszerrel, hanem örömmel és szívből, és ettől annyira jó és méltó a barátság.
Remélem, hogy egyszer ő is talál olyan barátokat, akikről ugyanez lesz a véleménye és akikről úgy gondolja, hogy érdemes mindent megtenni, és érte is hoznak áldozatokat.
Vasárnap egy hirtelen ötlettől vezérelve, bár nagyon sokba került, de megnéztük a dinó kiállítást. Jó volt, tetszett, bár szerintem az árát nem érte meg. Vagy kevesebb kellett volna legyen, vagy lényegesen több dinót kellett volna kiállítani. Élménynek nem volt rossz, de hamar véget ért. Egy szinte biztos az én véleményem szerint: elnézve a hatalmas és igen agresszív állatokat, talán nem is baj, hogy anno jött egy meteorit és elpusztította a föld színéről őket, mert ha ők maradnak, igen kevés esélye lett volna az emberiségnek az életbemaradáshoz.

Levi megörvendeztetett bennünket néhány szóval: pl. Szent János szentségét (nem tudjuk, hogy hol hallotta és kitől , de egy reggeli ébredés után tartotta fontosnak velünk megosztani):-). Aztán frizbliztünk a Balatonban sokat, és szerinte a blicikliket is kellett volna vinnünk.
Szép volt, jó hét volt és régen éreztem magam ennyire jól. Örültem, hogy ott volt a Balázs és örültem, hogy részese volt a hétnek. Remélem, hogy Ő is örült :-)
Nem volt időm, lehetőségem gondolkodni, lekötöttek az élmények, a programok és a család. Ez is megerősített abban, hogy a sok negatív gondolat mennyire ártalmas. Napok óta egy olyan szólás jár az agyamba amit a gépemre is kiragasztottam, hogy mindig szem előtt legyen: ha azt akarod, hogy a dolgok megváltozzanak, új gondolatokra van szükséged!


a füst