Ha Levi éhes lett volna, megette volna tízóraira a kalácsot, és ez a történet itt véget is érne.
De Levi nem volt éhes... nem ette meg a tízóraira csomagolt kalácsot...a kalács a táska fenekén várta a további sorsát...a sorsára hagyott kalács illata felkeltette a hangyák érdeklődését...éjszaka a hangyák felkeresték a magára hagyott kalácsot...a hangyák hívták az egész sereget...a hangyasereg nagyon jól érezte magát Levi táskájának aljában, az egyre jobban zöld penészvirágba burkolozó kalács illatában...előbb Levi, majd én kaptunk szinte szívbajt a sok hangya láttán...Levi kipakolta a tankönyveket...de a hangyák ragaszkodtak a táskához...Levi a hangyákat kirázta az udvaron lévő kuka mellé...néhány papírlap is kiesett...az is szemét, jó helyen van ott, nyugtázta Levi.
Délelőtt folyamán kiviszem az ásványvizes palackot a kukába...egy A4-es papírt fúj a szél jobbra, balra...az egyre jobban eleredő esőcseppek szinte elérik a lap szélét...felveszem...egy aláírásra várt papír, amiben igazolom (igazolnom kellett volna), hogy Levi mehet májusban három napra Szlovákiába, Felvidékre...már egy hete a táska alján vár az aláírásra...a jelentkezési határidő...valószínű már lejárt...teszünk egy próbát...aláírom...Levi másnap odaadja Etelka néninek...az utolsó pillanatban.
Ha Levi megette volna a tízóraira csomagolt kalácsot, nem mehetne Felvidékre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése