2018. július 10., kedd

Biciklitúra

Már rutinosan kezeljük a biciklis tortúrát. Az előző évben még aggódtunk az előrevetített kilométerek miatt, idén már csak legyintünk: jó kondiban van a gyerek, bírni fogja. 
Ezzel az meggyőződéssel, és a Szabi bá által küldött ajánlott csomaglistával lazán neki is állunk a készülődésnek. Már két héttel korábban leadjuk a bringát a szervízbe teljes átnézésre, a szabadságok miatt figyelni kell erre, nehogy a végén ne tudjon elmenni a gyerkőc (annyira várja...és mi is) Beszerezzük a még hiányos tárgyakat, bár a tavalyról szinte teljes biciklitúrás készletünk van. 
Idén már hagyjuk, hogy Levi pakolja össze a cuccait, bár picit eluralkodik rajtam a bizonytalanság érzése. Gatyát tett eleget? Hány pólót rakott a táskába? Mi a helyzet a fogkefével? Megnyugtat a csomag tetején lévő papucs látványa, megnyugszom...igen, az én fiam már egyedül is tud pakolni...és milyen jól (azért fél szemmel résen vagyok). Aztán a papucs valahogy mégis otthon marad az ajtó előtt, amit már csak akkor veszek észre, amikor Pesttől már sok-sok kilométerre járnak. Majd megoldja - legyint Apa, és a szokásomtól eltérően én sem spirázom túl a dolgot. Szerintem pizsamát sem vitt - dobom vissza a szót Apának, de már mindketten tudjuk, hogy felesleges is lett volna.  "Fölösleges holmit ne hozzatok, mert nem fér el a kisbuszban! " - küldi a tájékoztatóban Szabi bá.Talán ebből a megfontolásból nem rak be Levi pizsamát, hiszen az is egy fölösleges (kis) plusz. Na és különben is, már ismerjük a felállást, egy hét egy póló (...és egy gatya). 
A tervezett útvonal láttán (Sárospatak – Vajdácska (27 km) - Tokaj (45 km)- Tiszaújváros (50 km) - Tiszafüred (55 km) – Poroszló (70 km) – Mezőkövesd (25 km) ) reméltük, hogy telefonozásra nem lesz idejük, és bíztunk benne, hogy a sok program újabb élményekkel tölti fel őket.
Nem számít, hogy vasárnap kora reggel van, 6.15-kor indulunk a vonathoz, már ismerjük a forgatókönyvet. 

Vannak "kezdő" szülők, próbáljuk nyugtatni. A vonat késik 35 percet, így tovább nyúlik a búcsúzkodás, amit a (kamasz)gyerekek nem viselnek túl jól...szemmel láthatóan. Bence anyukája még szeretné kicsit ölelgetni, puszilgatni a (kis)fiát, de Bence a vonat ablakából egy lazán odadobott legyintéssel elköszön a családtól.
Bence anyukájának hozzájárulása a blog hitelességéhez 😄

Mi sem kapunk sokkal többet, de a tavalyi után nem is számítunk rá. Nem várjuk meg a vonat indulását (bár Apa hajlott rá), Viktor bára, Szabi bára és a többi felnőttre bízzuk a gyereket (megnyugtat az idén is utazó iskolapszichológus,Gábor bá ottléte),

és hátat fordítva a vonatnak útjára engedjük...és egy pici reményt fűzűnk ahhoz, hogy a héten kapunk egy kis izelítőt az eseményekről. Bízunk benne, hogy tavalyhoz hasonlóan Viktor bá a lelkesen készített fotókat, videókat legalább kétnaponta megosztja velünk a Herman oldalán.


Az iskola oldalának statisztikáját megdobtuk a héten, türelmetlenül és csalódottan vettük tudomásul, hogy a helyzetjelentés elmarad.  Összedolgozva Bence anyukájával a kapott kis morzsákból legalább arra rájövünk, hogy hol lehetnek a gyerekeink és egy-egy fotóból, vagy egy-két szavas telefonüzenetből konstatáljuk, hogy (jól) élnek. 
Barnán, fáradtan, élményedúsan, 323 kilométer után újra itthon. Egy kis élménybeszámolót kapunk, Viktor bá (végre) feltöltött fotóiból is. 













2018. július 9., hétfő

Két nyárfa

Megint bizonyítottál...fogod a kezem...megnyítod a lelkem...újra...újra...mindig...💗



Két nyárfa (katt ide)

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te:
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a vére, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szelőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

2018. július 1., vasárnap

Vakáció!

Már két hete tart, de nem tudom, hogy ki várta jobban, hogy végre eljöjjön a "semmittevés" ideje. És sejtem, hogy ki fogja jobban várni, hogy végre megkezdődjön az iskola. Én. Bár tudom, hogy megint kezdődik a sok noszogatás, idegeskedés, könyörgés, és a DINA kukkolása. 
Na, de ha ha, az még messze van. Még két hónap, addig meg élvezzük a szabadságot!
A két hetes évzáró után még mindig működik az internetes napló. Lehet benne nosztalgiázni, felidézni egy-egy jegynél az akkor kiváltott érzéseket, újra és szásszor elolvasni a dicséreteket , mert kicsit szkeptikusan nem tudjuk, hogy jövőre "jár-e" majd, és már csuknám is be az oldalt, az elmarasztálok olvasása előtt, de abban is van kedvencem...kivételesen. Levit "hangos éneklése miatt...szaktanári intőben részesítem" - írta az énektanárnő. Persze, nem vagyok elfogult a gyerekem zenei tehetségét illetően, merthogy olyan nincsen neki, legalábbis nem mutatta meg, de a fantáziámat sem kell túlságosan megerőltetnem, hogy magam elé képzelhessem a zeneórai aktivítását. Anya, olyan jókat szórakozom - mondja nekem miután számonkérem a beírás láttán. Erről szól a zene, nem? 
A többi megróvás a szokásos, amiket már kívülről fújjunk: órazavarás, házirend be nem tartása, és igen, néha a szemtelen magatartása is a lista élén van. 
De dícséretek is vannak ám, idén valahogy több mint eddig. Többnyire a még lelkes, fiatal és agilis Orsi néni, nem fukarkodott a magyarórai "díjakkal", és ennek nagyon örültünk, mert szemmel láthatóan motiváló hatása volt, és örömmel nyugtáztuk az évvégi magyar négyes osztályzatot. 

De most már élvezzük a napsütést, a sokáig alvást, a pihenést, "anya, unatkozom"-okat és a többi vakációs elfoglaltságot.
Az eddigiekkel ellentétben (még) nem írtunk bakancslistát, ennek ellenére vannak tervek, amelyek már nem a mi terveink, hanem a Levi tervei. Igen, ez kicsit nekem is furcsa, hogy az elmúlt 12 évben a kettőnk feladata volt kitalálni a programokat, most már néha teszek egy-két javaslatot, de Levi önállóan dönti el, és a napi feladatait is ő osztja be. 
Az olaszországi nyaralással indítottuk a vakációt, majd egy hét pihenés után ma újra biciklitúra. Remélem, hogy a nyár sok-sok kalanddal zárul majd, amelyeket elrakhatunk a képzeletbeli életreszóló élményeink mappájába.