Mi, az agysejtek

Szia kedves Olvasó! Mi a Levi agysejtjei vagyunk, több millióan élünk bezárva a Gazdánk fejébe, immáron közel 12 éve. Jól érezzük itt magunkat, kapunk enni-inni, hagynak minket sokat pihenni , bár olykor dolgoztatnak is minket, amit nem nagyon szeretünk. A csokit kifejezetten imádjuk, attól élénken mozgunk, ilyenkor jobban tudjuk segíteni a Gazdánkat is a gondolkodásba, és milyen finom íze van!

A Gazdánk két felnőttel él együtt egy házban, akiket Anyának és Apának szólít. Ha ez jó neki! 

Meg aztán szinte mindennap eljár egy kocka épületbe sok-sok gyerekkel együtt. Na ilyenkor nem igazán jó, nem annyira szeretjük. Folyton munkára szólítanak minket, egy Hédi néninek nevezett személy a törtek megértésével, a számok szorzásával és osztásával gyötör minket, a Judit néni meg folyton igék megértését akarja ránk erőltetni, és főleg dolgozatírásnál abajgatnak és munkára kényszerítenek. Pedig, mi mennyire szeretjük a semmittevést. Amikor mindannyian kényelmesen pihenhetünk ebbe a kis fejecskébe, szemünkre húzzuk a takarót és szunyókálunk. Főleg akkor alhatunk nagyokat, amikor a Gazdánk ebben az iskolában órán csak bámul ki az ablakon, vagy amikor egy tévének nevezett doboz előtt ülve bámulja azt, esetleg kegyetlenül püfföl egy billentyűzetet és azt kiabálja, hogy nyertem, nyertem!

Azért a sok lustaság is unalmas. Néha bennünk is felébred a vágy, arra, hogy élénkebbek legyünk, hogy dolgozhassunk, hogy éhen ne halljunk. Bár tudni kell, hogy a csoki mellett az életbetartásunkhoz szellemi táplálékra is szükség van. A Gazdánk nagyon jó hozzánk, hagyná, hogy sokat pihenjünk, de az Anyának és Apának nevezett egyedek sokszor zaklatják szegény Gazdánkat. Ilyeneket mondanak, hogy csinálja meg a házi feladatát, hogy pakolja ki a mosogatógépet, párosítsa a zoknikat vagy éppen rakjon rendet a szobájába. Hát ha tudnád kedves Olvasó, hogy ez milyen nagy munka nekünk! Házi feladat? Már megint a törtek, az igék és azok a furcsa idegen szavak, amiket el kell raktároznunk. A mosogatógép kipakolása bár  könnyűnek tűnik, de nem lehetünk mindig képben, hogy Anya éppen melyik poharat és tányért költöztette át másik helyre és nem is tudjuk megjegyezni. A zokni párosítását eleve nem szeretjük, ilyenkor lázadunk is, amit a Gazdánk továbbít Anya felé, de sokszor hajthatatlanok, szegény Gazdánk meg kénytelen magán erőt venni. Minket is igénybe vesz, de bizony már megint nagy munka, hogy melyik zoknit ki fiókjába rakjuk, így Anya és Apa sokszor találja meg a másik fél zokniját a saját fiókjában.

A minap a Gazdánk elment Anyával és Apával egy furcsa helyre sétálni. Ritkán látunk ilyet, volt ott sok fa, rengeteg oxigén, ami munkára serkentett minket, aztán hallottunk csiripelő madarakat és éreztük, hogy a felgyorsult vérkeringés kiver minket az "ágyból". Úgy-e milyen szép  az erdő, hallottuk Anya, Apa lelkesítő hangját a Gazdánk felé?   Kiabáltunk volna mi is kifelé, hogy persze nagyon jó és nagyon szép, gyakrabban szeretnénk mi is hasonló élményeket. Gazdánk is nagyon élvezte, kellemesen elfáradtan mentünk haza, ahol aztán kipihenhettük magunkat újra, miközben a Gazdánk a "mozgó" doboz előtt ülve bámult a képernyőre.