Így augusztus közepén minden évben nagy látványosságnak számít a csillaghullás, már persze aki az éjszaka sötétjében az égre bámul, és ha éppen a felhők sem takarják el a "kilátást". Ha sikerül elkapni egy hullócsillag látványát, örömmel konstatáljuk, hogy megérte a fáradtságot és a nyakmerevséget.
Eddig spontánul álltunk ezen égi csodához, de egy késő esti fagyizás során látott hulló csillag látványa teljesen magával ragadott, és a családi kupaktanács úgy döntött, hogy veszünk egy plédet, kimegyünk a pusztába és gyönyörködünk a csillagokban. A gondolatot tett követte, magunkhoz öleltünk egy takarót, zseblámpát, telefont természetesen, hogy megörökíthessük a látványt, a lelkesedésünket, na meg a kíváncsiságunkat. Kimentünk a játszótérre, a zseblámpa fényénél átbaktattunk a focipályára, és a fizikai törvények pontos segítségével kiszámoltuk, hogy hova és hogyan terítsük le a plédet a legjobb látvány érdekében. Lefeküdtünk a takaróra, az éjszakai égboltra akasztottuk a tekintetünket és vártunk....még mindig vártunk....és tovább vártunk....de nem történt semmi. Hosszú perceknek tűnő várakozás után, Apának kezdett gyanús lenni a dolog, ezért gyorsan előkapta a telefonját, és megnézte, hogy pontosan mikor legaktívabb az ég, csillaghullás terén.
Oh, banyek! - kiáltott fel Apa, hát két nappal ezelőtt volt a csillaghullás. Akkor ezt jól lekéstük - ismertük fel kissé csalódottan a tényeket. Felkeltünk a plédről, leporoltuk a ruhánkat, majd átvágtattunk újra a prérin és hazamentünk. Nem baj, majd jövőre újra kijövünk - álltunk optimistán a helyzethez. Remélhetőleg nem két nappal utána :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése