Új hobbi a láthatáron

A hobbi az egy nagyon jó dolog. Leköt, lelkesít, felráz, alkotásra késztet, örömet szerez és még sorolhatnánk.
Az elmúlt hetekben a tizenéves korosztály (de lehet, hogy a többi, bár abban nem vagyok jártas) nagy kedvvel fonja a gumikarkötőket. Hallottam ám én róla, de fogalmam sem volt, hogy mi az, és különben is hogy hogyan kell fonni és mire is jó. Nem, az én gyerekem biztos, hogy nem esik bele a rajongásba, ő akit csupa fiús dolog érdekel. De szöget ütött a fejembe, hogy a szintén nagyon fiús Zs. barátja is fon karkötőket, a G. unokatestvére is szokott.
És eljött a mi időnk is. Egyszer csak becsapott mint egy üstökös, itthonra is megérkezett a sok kis apró gumi (porszívózásnál derül ki főleg, hogy mennyi is van belőle), a "horgolótű" és készülnek rendületlenül a gumikarkötők. Minden színben, mintában és persze minden mennyiségben. Alkot a szobában, a konyhában, az ágyon, földön, állva, wc-n ülve.
Egyre lelkesebben és egyre ügyesebben, aminek a következménye, hogy lassan karkötő halmazok állnak mindenhol. Készült Apának az autóba és a karjára, már kaptam én is "megfelelő" színben, és most éppen karácsonyi díszek készülnek.
Lassan elárasztják az egész lakást a kis apró ártalmatlan gumidarabok és a belőlük készült karkötők, de nekem még továbbra is szokatlan látvány, hogy az amúgy fiús gyerekem elmélyülten "horgol".