Itt van az ősz ... és itt vannak a bacik, a vírusok, az orrfúlyás, a tüsszögés, a mindenhol árválkodó használt papírzsepik, a mellkaskenőcs, orrcsepp, gőzölgő mézes forró tea és a könyörgő szempár: hadd nézem a tévét Anya! - mint a gyógyulás legfontosabb kelléke.
Egy ilyen napot fogtunk ki a hűvösre forduló novemberben. Egy csütörtöki nap csúcsosodott ki a nátha és bár Apával - nem orvosi diagnózis alapján - úgy ítéltük meg, hogy súlyossági fokát tekintve a még "elmegy" kategóriába tartozik, de azért maradjon itthon Levente és pihenje ki. Hála a gyors vírusnak, na meg a terápiás jelleggel bámult tévécsatornáknak, délutánra már úgy tűnt, hogy túl vagyunk rajta.
Örömmel újságoltam Gizi mamának és adtam pillanatnyi helyzetjelentést Levente állapotáról, aminek ő maga is fültanúja volt. Bár még kissé bágyadt és levert, de másnap már mehet iskolába, csacsogtam bele a telefonba, miközben láttam Levi szemében felvillanó kérdéseket és arcán átsuhanó vége a szabadságnak, a tévénézésnek és a kényeztetésnek gondolatot.
Ezért gyorsan valamit tenni kell, hogy hassak anyára és tovább maradhassak itthon - láttam Levi tépelődését. Na jó, de mégis hogyan? És megvan! Mit is mondott a mamának? - hogy bágyadt és levert vagyok? Igen!!! Ez jó hivatkozás! Próbálkozom!
"Anya, szerintem nem kéne nekem még holnap iskolába mennem, úgy érzem, még mindig le vagyok verve - miközben egy pillanatra újra átadta magát a náthás állapotnak a hitelesség kedvéért."
És lássuk be, igaza van, mi is voltunk gyerekek és jártunk iskolában! És mi is "le voltunk verve", ha akaratunk , és neadjisten bacíjaink és vírusaink ellenére is mennünk kellett iskolába. De hát ilyenkor dobjuk szét a karunkat és mondjuk ki a franciák nagy igazságot: C'est la vie!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése