A Mikulás

Nehéz ügy! Mármint Levinek. Van vagy nincs, igazi vagy hamisított, északi vagy nem, az ajtón jön be, vagy az ablakon, egyenes a szakálla az igazinak vagy göndör és még sorolhatnám. Sok-sok kérdés, a válaszok pedig egyenlőre rejtve maradnak. Az Igazi Mikulás és Béla bácsi között van az intervallum. Mert olyan jó hinni abban, és hiszünk is, hogy északon, Lappföldön él egy Igazi Mikulás, ám folyton mégis Hamisított Mikulásokkal találkozunk a villamoson, a rendezvényeken, a bevásárló helyeken és bizony az oviban is. És otthon? Hát otthon természetesen éjszaka járt a Mikulás, így nem láthattuk, bár egy kissé rossz néven vette Levente, hogy Gizi mamáékhoz meg nappal ment, és ő pont nem volt ott. Hát ilyen a pech! :-)
És ez a nagy mikulás dömping kissé elhalványítja azt a csodálatot amit a gyerekekből kéne kiváltania. Lássuk be, hogy a Mikulásból is megárt a sok - persze csokiból és ajándékból soha nem elég.
De azért valahol mégiscsak ott volt Leviben a kisördög, hogy mi van ha az igazi jön el hozzánk. Így este fel is ajánlotta, hogy segít a ruhákat kiteríteni, hogy hamarabb lefeküdjünk, ezzel is segítve a Mikulás munkáját. És persze énekeltünk és verset mondtunk neki, jó hangosan, mert hát úgy-e szegény már öreg és biztosan a hallása sem túl jó már.
Igen, igen és igen! - ujjongtam magamban, bár nem tudom, hogy miért fontos, hogy higgyünk a Mikulásban, de úgy éreztem, hogy ezzel még egy kicsit kitoltuk a varázslatos gyerekkor határait, még hiszünk a csodában és még élvezzük a megmagyarázhatatlan élményeket.
Másnap reggel óvodába menet lelkesen újságoltam a Levinek, hogy az oviba is megy a Mikulás.
Öhöm, a Béla bácsi - mondta Levi, miközben egy nagy árkot ugrott át. Hanglejtéséből úgy éreztem, hogy az előző napi hat Mikulással való találkozás után, már annyira nem lelkesedett az újabb színjátszásért, főleg, hogy verset kellett mondani neki és énekkel is illik szórakoztatni az Ősszakállút.

A nap végén megbeszéltük az óvodai Mikulást, aki természetesen a hamisított fajtából volt. Féltek tőle a kicsik? - kérdeztük Levit. Igen, a három éves Dani sírt, de aztán mondtuk neki, hogy ne féljen tőle, mert ő a Béla bácsi!