Az időjárás is megajándékozott minket, bár szentestére egy kis esővel tréfálkozott, de végre megérkezett a hó is. Ma ki is használtuk és a szánkót is igénybe tudtuk venni.
2010. december 26., vasárnap
hűhaHÓÓÓÓÓ!
Az időjárás is megajándékozott minket, bár szentestére egy kis esővel tréfálkozott, de végre megérkezett a hó is. Ma ki is használtuk és a szánkót is igénybe tudtuk venni.
Végre karácsony van!
...és eljött a nagy nap! Karácsony! Általában a 24-e azzal telik, hogy főzünk, készülődünk, izgulunk és várjuk a meghitt, békés estét. Ja és persze csomagoljuk az ajándékot.
Sokáig kérdéses volt, hogy itthon tölthetem-e a karácsonyt, vagy a kórház szeretetét élvezem, de az erős szándék, remény és a kitűnő orvosi kezelés eredményeként haza engedtek. A nővérek próbáltak kedvet csinálni, ott maradásom esetére ajándékkal csábítottak. Szerencsére nem kellett maradni , de az ajándékot megkaptam. Ismeretlen feladó volt, és nem csillagos, angyalkás papírba csomagolva, sőt át sem kötötték színes madzaggal, egyszerűen, póriasan a maga egyszerű természetességével továbbították az ajándékomat. És mi volt az ajándék? Hát egy tisztító kúrához nélkülözhetetlen természetes "alapanyag", amit csak mikroszkóppal lehet látni. És még mondja valaki, hogy az ajándék mérete számít!!!
És volt is hatása rendesen. Fél munkát nem végzett, így a szentestét a család hazaérkezéséig Vécécsészével töltöttük meghitten és békében. De ebben az évben legalább nem volt gondom a karácsonyi nagyzabálás miatti súlytöbblettel.
Szerencsére a család többi tagja becsomagolt, kézzel fogható ajándékkal lett gazdagabb.Főleg Levi bővölkötdött ajándékokban. Volt vonat sín, vonattal , és persze az elmaradhatatlan legók. Abból pedig a repülők minden fajtája: nagy repülő, kis repülő, utasszálító repülő, csomagszállító kisgép, aeroplan, vadászrepülő, katonai repülő, luxusrepülő stb. Az én repülőtudományom itt véget is ért.
És a karácsony elmaradhatatlan része a beigli mellett a család! Ilyenkor jövünk-megyünk, jönnek-mennek. Újabb csomagok a fa alatt, újabb izgalmak, újabb legók...amiből pár nap múlva még nagyobb kupi lesz a szobában.
Jajj, el ne felejtsek szólni a fiúknak, hogy holnap árengedmény lesz az üzletekben, hátha van még olyan legó ami neadjisten nincs meg nekünk és persze létfontosságú....szerintük. De szerintem elfelejtek szólni nekik. Sőt, biztos! :-)
Sokáig kérdéses volt, hogy itthon tölthetem-e a karácsonyt, vagy a kórház szeretetét élvezem, de az erős szándék, remény és a kitűnő orvosi kezelés eredményeként haza engedtek. A nővérek próbáltak kedvet csinálni, ott maradásom esetére ajándékkal csábítottak. Szerencsére nem kellett maradni , de az ajándékot megkaptam. Ismeretlen feladó volt, és nem csillagos, angyalkás papírba csomagolva, sőt át sem kötötték színes madzaggal, egyszerűen, póriasan a maga egyszerű természetességével továbbították az ajándékomat. És mi volt az ajándék? Hát egy tisztító kúrához nélkülözhetetlen természetes "alapanyag", amit csak mikroszkóppal lehet látni. És még mondja valaki, hogy az ajándék mérete számít!!!
És volt is hatása rendesen. Fél munkát nem végzett, így a szentestét a család hazaérkezéséig Vécécsészével töltöttük meghitten és békében. De ebben az évben legalább nem volt gondom a karácsonyi nagyzabálás miatti súlytöbblettel.
Szerencsére a család többi tagja becsomagolt, kézzel fogható ajándékkal lett gazdagabb.Főleg Levi bővölkötdött ajándékokban. Volt vonat sín, vonattal , és persze az elmaradhatatlan legók. Abból pedig a repülők minden fajtája: nagy repülő, kis repülő, utasszálító repülő, csomagszállító kisgép, aeroplan, vadászrepülő, katonai repülő, luxusrepülő stb. Az én repülőtudományom itt véget is ért.
És a karácsony elmaradhatatlan része a beigli mellett a család! Ilyenkor jövünk-megyünk, jönnek-mennek. Újabb csomagok a fa alatt, újabb izgalmak, újabb legók...amiből pár nap múlva még nagyobb kupi lesz a szobában.
Jajj, el ne felejtsek szólni a fiúknak, hogy holnap árengedmény lesz az üzletekben, hátha van még olyan legó ami neadjisten nincs meg nekünk és persze létfontosságú....szerintük. De szerintem elfelejtek szólni nekik. Sőt, biztos! :-)
Boldog Karácsonyt!
Babits Mihály:
Karácsonyi ének
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
2010. december 22., szerda
“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”
Maurice Materlinck : A kék madár
2010. december 20., hétfő
Halló,ott vagy Anya?
Hála a technika fejlődésének, ma már szerencsére könnyen kapcsolatot lehet teremteni egymás között, távolságot, nehézséget nem ismerve. És vannak bizonyos helyzetek amikor egy telefon(álás) sok mindent megmentethet és igen fontos információáramlásnak tud eleget tenni.
Mert vannak nélkülözhetetlen beszélgetések...igen fontos kérdések....és azonnal megoldandó feladatok. Vagy csak jól lehet panaszkodni rajta.
Na mi a fent említett okok miatt láttuk el telefonnal Levit, hogy amíg távol vagyunk, igen fontos és kevésbé (?) fontos, de annál izgalmasabb kérdéseire tudjunk választ adni.
Csörgött is a telefon reggel 6.30-kor először, aztán két percenként megint. Előfordult, hogy csak hogylétem felől érdeklődött Levente, de az is, hogy csak ellenőrizte a telefon működését. Fel is szólított, hogy ne vegyem fel a telefont, mert csak azt hallgatta meg, hogy kicsörög-e. Aztán kaptam a további felvilágosítást, hogy időnként bemondja a készülék, azt a mondatot, amikor a legszívesebben földhöz vágnánk a telefont, hogy a hívott fél pillanatnyilag nem kapcsolható. Nos, Leventének ez is igen komoly feladat volt, hogy tudhassa mikor vagyok kapcsolható és mikor nem, persze úgy, hgoy közbe ne vegyem fel a telefont, mert különben nem akart hívni. Bár az is előfordult néhányszor, hogy csak azért hívott, hogy mindig hívhat-e.
Lássuk be, hogy bőven van-volt oka telefonálni. Nem csoda, hogy két percenként csörgetett. Ennyi fontos kérdés nem hagyta nyugodni.
De aggódott is miattam. Ezért is csörgött néhányszor a telefon. Mindenféle megszólítás nélkül kaptam a kérdést a telefonfelvétel után. Anya, te ettél már? Még nem hozták az ebédet - válaszoltam. Anya, Téged ott a kórházban éheztetnek? - szólt bele a telefonba aggódó hangján.
Panaszkodni is lehet a telefonba. Újabb telefoncsörgés - újabb beleszólás : szia Nyuszikám után egy panaszkodó, majdnem síró hang szólt bele:" Anya, Kati mama azt mondta, hogy bolhás kutya vagyok." Sejtettem, hogy valami félreértés történhetett. Az eredeti mondat Kati mama szájából úgy hangzott, hogy : morogsz mint egy bolhás kutya. De a lényeg, hogy Anya elérhető volt és lehetett panaszkodni. Vagy csak jó volt megosztani Anyával azt a tényt, hogy Morzsi újra tiszta mert kimosták.
Apa is rutinossá vált a telefonálások terén. Most már tudom, hogy miért csak két percenként csörgött az én telefonom. Mert Apa telefonja is csörgött a kimaradt percekben. Előfordult, hogy Levi felhívott engem, csak hogy közölje Apának is telefonál. Ám volt egy nap, amikor Apa szeretett volna sokáig aludni, ezért előrelátólag le is hallkitotta a telefonját.
Levivel megbeszéltük, hogy nem hívja Apát a fent említett kérés miatt. Ki is bírta kb. egy fél óráig, aztán visszahívott engem egy kicsit panaszkodni: "Anya, hívtam Apát, de nem vette fel a telefont. Biztos lehallkította, hogy ne zavarjam."
Anya, szomorú vagy ott nélkülem? - kérdezte Levente. Igen, szomorú és iszonyúan hiányzik. Bár szerencsére két percenként hallhatom a hangját, és egy-egy kérdésével vagy mondatával jó kedvre tud deríteni.
Nem bántuk meg, hogy telefont adtunk Levi kezébe, de egy dolog foglalkoztat, hogy mi hogy nőttünk fel ilyen sok kérdés megválaszolása nélkül :-)
Mert vannak nélkülözhetetlen beszélgetések...igen fontos kérdések....és azonnal megoldandó feladatok. Vagy csak jól lehet panaszkodni rajta.
Na mi a fent említett okok miatt láttuk el telefonnal Levit, hogy amíg távol vagyunk, igen fontos és kevésbé (?) fontos, de annál izgalmasabb kérdéseire tudjunk választ adni.
Csörgött is a telefon reggel 6.30-kor először, aztán két percenként megint. Előfordult, hogy csak hogylétem felől érdeklődött Levente, de az is, hogy csak ellenőrizte a telefon működését. Fel is szólított, hogy ne vegyem fel a telefont, mert csak azt hallgatta meg, hogy kicsörög-e. Aztán kaptam a további felvilágosítást, hogy időnként bemondja a készülék, azt a mondatot, amikor a legszívesebben földhöz vágnánk a telefont, hogy a hívott fél pillanatnyilag nem kapcsolható. Nos, Leventének ez is igen komoly feladat volt, hogy tudhassa mikor vagyok kapcsolható és mikor nem, persze úgy, hgoy közbe ne vegyem fel a telefont, mert különben nem akart hívni. Bár az is előfordult néhányszor, hogy csak azért hívott, hogy mindig hívhat-e.
Lássuk be, hogy bőven van-volt oka telefonálni. Nem csoda, hogy két percenként csörgetett. Ennyi fontos kérdés nem hagyta nyugodni.
De aggódott is miattam. Ezért is csörgött néhányszor a telefon. Mindenféle megszólítás nélkül kaptam a kérdést a telefonfelvétel után. Anya, te ettél már? Még nem hozták az ebédet - válaszoltam. Anya, Téged ott a kórházban éheztetnek? - szólt bele a telefonba aggódó hangján.
Panaszkodni is lehet a telefonba. Újabb telefoncsörgés - újabb beleszólás : szia Nyuszikám után egy panaszkodó, majdnem síró hang szólt bele:" Anya, Kati mama azt mondta, hogy bolhás kutya vagyok." Sejtettem, hogy valami félreértés történhetett. Az eredeti mondat Kati mama szájából úgy hangzott, hogy : morogsz mint egy bolhás kutya. De a lényeg, hogy Anya elérhető volt és lehetett panaszkodni. Vagy csak jó volt megosztani Anyával azt a tényt, hogy Morzsi újra tiszta mert kimosták.
Apa is rutinossá vált a telefonálások terén. Most már tudom, hogy miért csak két percenként csörgött az én telefonom. Mert Apa telefonja is csörgött a kimaradt percekben. Előfordult, hogy Levi felhívott engem, csak hogy közölje Apának is telefonál. Ám volt egy nap, amikor Apa szeretett volna sokáig aludni, ezért előrelátólag le is hallkitotta a telefonját.
Levivel megbeszéltük, hogy nem hívja Apát a fent említett kérés miatt. Ki is bírta kb. egy fél óráig, aztán visszahívott engem egy kicsit panaszkodni: "Anya, hívtam Apát, de nem vette fel a telefont. Biztos lehallkította, hogy ne zavarjam."
Anya, szomorú vagy ott nélkülem? - kérdezte Levente. Igen, szomorú és iszonyúan hiányzik. Bár szerencsére két percenként hallhatom a hangját, és egy-egy kérdésével vagy mondatával jó kedvre tud deríteni.
Nem bántuk meg, hogy telefont adtunk Levi kezébe, de egy dolog foglalkoztat, hogy mi hogy nőttünk fel ilyen sok kérdés megválaszolása nélkül :-)
2010. december 7., kedd
Gasztronómiai kirándulás
Élmény lesz ez a kirándulás, ezt garantálhatom. Én már két hete élvezem nap mint nap. Reggel, délben és este is. És napközben is mosolyt csal az arcomra ha rá gondolok. Bár remélem, hogy nem sokáig tart már ez a túra, de addig még kiváncsian várom, hogy mivel tudnak nap mint nap meglepni a dietetikusok.
Nem vagyok válogatós - mondom én. Nem eszem húst igaz, de egyébbel elvagyok , békében élek. Nekem is vannak kedvenceim, de bármit megeszek. Csak a társítás jó legyen!
A kórházi menza nem a hízókúráról szól, ezt eddig is tudtuk. Ez amolyan túlélő tábor is lehet(ne), ha egy kis "hazai"-val meg nem toldanánk az olykor nem is kevés kaját, inkább az összállítás hagy maga után némi kivánni valót. És leleményességre szükség van. Ha van egy szelet sajt és két szelet kenyér, hogy oszd be, hogy jól is lakj és még élvezd is. Bár matematikai tudományaim lemaradtak az általános iskolánál, de hiába osztottam, szoroztam, vontam gyököt és emeltem négyzetre, az eredmény mégis minusz maradt. Így aztán a hűtőszekrényt hívtam segítségül és oldottam meg a problémámat. Bőven adnak feladatokat, hogy ne unatkozzunk, és agymunkánkat is kordában tartsuk. De ráérünk!
Édesszájú sem vagyok. Szeretem az édességet, módjával és mértékkel. Na de a kórház nem az a hely, ahol az ember válogat. Bár megteheti itt is. Ha reggelire kap egy kis mézet , egy kis reszelt sárgarépát és két szelet kenyeret, rengeteg lehetőség van, hogy mit mivel és mi után egyék meg. És amíg eldönti, megy az idő és lassan már jön az ebéd is.
Rendelkezem némi képzelőerővel, de az előbb említett reggeliben nem találtam meg a közös nevezőt. Összekeverhettem volna a mézet a répával és rákenem a kenyérre, vagy külön eszem meg a répát és a mézet két összeborított szelet kenyérre kenem, mert egyre úgy-e kevés.
Ha valaki rájön a megoldásra, kérem szóljon. De lehet, hogy még kísérletezem vele és ha kikerülök innen, kiadok egy szakácskönyvet. Ma a gasztronómiának igen csak nagy jelentősége van.
Ha nem mézet kapunk, akkor lekvárt. Néha azt érzem, hogy összeragad a szám. De ezt is megértem. Így legalább a beteg nem beszél vissza, nem elégedetlenkedik, csak bológat.... és várja az ebédet.
A minap már vártam, hogy megszólaljon az a jól ismert kocsi hang, amin betolják az osztályra az illatozó meleg ennivalót. És jött a "megváltó" sós ebéd egy gulyás képében....és jött utána az édes sütemény.....uzsonnára egy kis piskóta.....majd este az újabb adag mézes kenyér egy kis cukros teával. Édes élet!!!
Nehogy bárki is azt gondolja, hogy panaszkodom. Próbálom poénosan felfogni és jóízű elfogyasztás közben mosolyogni. Mosolyra a tegnap is bőven volt okom. Nem tudom, hogy milyen megfontolásból, esetleg raktár takarítás volt a konyhán, vagy minden más elfogyott az üzletben, mint vegetáriánusnak a fehérjeszükséglet kielégítése igen fontos feladat. De tudnám,hogy miért egy nap akarják pótolni?
Szóval, a menü: sárgaborsó leves, utána zöldborsófőzelék, zöldség(?)fasírttal. És még ízlett is, de a következményeivel már nehezebben birkóztam.
A vacsorára hozott savanyú káposztát (végre nem édes), bizonyos megfontolások után, sóhajtozva de továbbítottam a szobatársamnak. Tettem ezt az ő érdekében is.
És a ráadás! Egy hét után végre kávét kívántam. Szóval jól vagyok. De mivel elérhetetlen távolságban volt, így az első ajánlattal éltem, hogy ágyba hozzák a kávét. Ahogy én szeretem. Egy darab édeske és tejszín. És jött a kávé... illatozott... meleg volt és végre a kezembe foghattam.
Sikerült édeskét rakni bele? - kérdeztem a kedves Kávéhozomat.
Igen, tettem bele hármat - jött a válasz.
Nem láttam az arcomat...szerencsére.
De mit nekem a három édeskés kávé? Hiába, van már rutinom az édesség terén. Hozzászoktam egy hét alatt....hála a dietetikusoknak és az olcsón beszerezhető mézeknek és lekvároknak.
Ezek után már csak a mérleggel kell szembenéznem. De ha jól sejtem nem leszünk barátok.
Nem vagyok válogatós - mondom én. Nem eszem húst igaz, de egyébbel elvagyok , békében élek. Nekem is vannak kedvenceim, de bármit megeszek. Csak a társítás jó legyen!
A kórházi menza nem a hízókúráról szól, ezt eddig is tudtuk. Ez amolyan túlélő tábor is lehet(ne), ha egy kis "hazai"-val meg nem toldanánk az olykor nem is kevés kaját, inkább az összállítás hagy maga után némi kivánni valót. És leleményességre szükség van. Ha van egy szelet sajt és két szelet kenyér, hogy oszd be, hogy jól is lakj és még élvezd is. Bár matematikai tudományaim lemaradtak az általános iskolánál, de hiába osztottam, szoroztam, vontam gyököt és emeltem négyzetre, az eredmény mégis minusz maradt. Így aztán a hűtőszekrényt hívtam segítségül és oldottam meg a problémámat. Bőven adnak feladatokat, hogy ne unatkozzunk, és agymunkánkat is kordában tartsuk. De ráérünk!
Édesszájú sem vagyok. Szeretem az édességet, módjával és mértékkel. Na de a kórház nem az a hely, ahol az ember válogat. Bár megteheti itt is. Ha reggelire kap egy kis mézet , egy kis reszelt sárgarépát és két szelet kenyeret, rengeteg lehetőség van, hogy mit mivel és mi után egyék meg. És amíg eldönti, megy az idő és lassan már jön az ebéd is.
Rendelkezem némi képzelőerővel, de az előbb említett reggeliben nem találtam meg a közös nevezőt. Összekeverhettem volna a mézet a répával és rákenem a kenyérre, vagy külön eszem meg a répát és a mézet két összeborított szelet kenyérre kenem, mert egyre úgy-e kevés.
Ha valaki rájön a megoldásra, kérem szóljon. De lehet, hogy még kísérletezem vele és ha kikerülök innen, kiadok egy szakácskönyvet. Ma a gasztronómiának igen csak nagy jelentősége van.
Ha nem mézet kapunk, akkor lekvárt. Néha azt érzem, hogy összeragad a szám. De ezt is megértem. Így legalább a beteg nem beszél vissza, nem elégedetlenkedik, csak bológat.... és várja az ebédet.
A minap már vártam, hogy megszólaljon az a jól ismert kocsi hang, amin betolják az osztályra az illatozó meleg ennivalót. És jött a "megváltó" sós ebéd egy gulyás képében....és jött utána az édes sütemény.....uzsonnára egy kis piskóta.....majd este az újabb adag mézes kenyér egy kis cukros teával. Édes élet!!!
Nehogy bárki is azt gondolja, hogy panaszkodom. Próbálom poénosan felfogni és jóízű elfogyasztás közben mosolyogni. Mosolyra a tegnap is bőven volt okom. Nem tudom, hogy milyen megfontolásból, esetleg raktár takarítás volt a konyhán, vagy minden más elfogyott az üzletben, mint vegetáriánusnak a fehérjeszükséglet kielégítése igen fontos feladat. De tudnám,hogy miért egy nap akarják pótolni?
Szóval, a menü: sárgaborsó leves, utána zöldborsófőzelék, zöldség(?)fasírttal. És még ízlett is, de a következményeivel már nehezebben birkóztam.
A vacsorára hozott savanyú káposztát (végre nem édes), bizonyos megfontolások után, sóhajtozva de továbbítottam a szobatársamnak. Tettem ezt az ő érdekében is.
És a ráadás! Egy hét után végre kávét kívántam. Szóval jól vagyok. De mivel elérhetetlen távolságban volt, így az első ajánlattal éltem, hogy ágyba hozzák a kávét. Ahogy én szeretem. Egy darab édeske és tejszín. És jött a kávé... illatozott... meleg volt és végre a kezembe foghattam.
Sikerült édeskét rakni bele? - kérdeztem a kedves Kávéhozomat.
Igen, tettem bele hármat - jött a válasz.
Nem láttam az arcomat...szerencsére.
De mit nekem a három édeskés kávé? Hiába, van már rutinom az édesség terén. Hozzászoktam egy hét alatt....hála a dietetikusoknak és az olcsón beszerezhető mézeknek és lekvároknak.
Ezek után már csak a mérleggel kell szembenéznem. De ha jól sejtem nem leszünk barátok.
2010. december 5., vasárnap
Logika
Levi: "Anya, a Saci néni azt mondta (ovónéni - a szerző megj), hogy a lányok okosabbak a fiúknál. Akkor Te okosabb vagy Apánál."
Erre mit mondhatnék? :-)
Erre mit mondhatnék? :-)
Csak úgy ...
A minap kölcsön kaptam egy Müller Péter könyvet, aminek különösen örültem. Bár nem sok írását olvastam, de személyisége, pozitivizmusa és lénye mindig magával ragadt. Kinyitottam a könyvet és az első amin megakadt a szemem egy idézet az egyik kedvenc színdarabomból, amit nagyok sok évvel ezelőtt láttam a színházba és amit azóta is nívós helyen őrzök az emlékeimben. Arra emlékszem, hogy Isten pénze hullott ránk az "égből", de az színdarab utolsó mondata valahogy a feledés útjába merült. Pedig nem kellett volna. De a lényeg, hogy most újra olvastam és talán nem is jöhetett volna jobbkor mint most. Szükségem volt egy ilyen biztatásra! És hiszek benne, hogy igaz is.
Nincs a világon olyan nagy baj, amin egy csoda ne segíthetne.
Mikulásvárás
Egész évben talán nincs egy olyan nap,mint amikor ennyi cipő lenne tiszta és ennyi várna valamire. Valakire!
Levinek is ma reggel felhívtam a figyelmét, hogy ne felejtse el kitisztítani a cipőjét, ha esetleg arra jár a Télapó!
Ma jön? - kiáltott fel Levi. "Mama, fényesítsd ki a cipőmet" - adta az utasítást a közelében lévő Kati mamának.
Kati mama harsány nevetése azt sejtette, hogy Levi cipője nem lesz fényes, ha csak rá nem veszi magát a Pici Fiam a cél érdekében. Már pedig egy Mikuláscsomagért még otthon is történnek csodák.
Levinek is ma reggel felhívtam a figyelmét, hogy ne felejtse el kitisztítani a cipőjét, ha esetleg arra jár a Télapó!
Ma jön? - kiáltott fel Levi. "Mama, fényesítsd ki a cipőmet" - adta az utasítást a közelében lévő Kati mamának.
Kati mama harsány nevetése azt sejtette, hogy Levi cipője nem lesz fényes, ha csak rá nem veszi magát a Pici Fiam a cél érdekében. Már pedig egy Mikuláscsomagért még otthon is történnek csodák.
2010. december 4., szombat
Apának!
"Egy ajándék éppen annyit ér, amennyi szeretettel kiválasztották" Thyde Monnier
Ma van a születésnapod! Ma van az ajándékozás napja! Ajándék! Adni vagy kapni? Remélem, hogy nemcsak ezen a napon adunk-adtunk Neked ajándékot, hanem a szürke hétköznapokban is, a fáradt estéken való hazatéréskor, amikor úgy érzed, hogy rossz kedved van és amikor a nap is melegebben süt. Remélem, hogy mi is viszonozni tudjuk azt a sok ajándékot és jót amit mi kapunk Tőled. Levi is én.
Bár nem a mi születésnapunk, de ajándékba kaptunk Téged! Egy Apát, aki fáradságot nem ismerve kell fel éjszaka ha szükséges..egy Apát, aki nem fekszik le úgy, hogy be ne menjen még lefekvés előtt a gyerekszobába, ellenőrizni, hogy minden rendben van-e... egy Apát, aki lelkesen ül le legózni ha arra van igény.
Én meg kaptam ajándékba egy Társat, Barátot, Férjet. És ajándék mindennap, hogy kimondod többször is "szeretlek", ajándék, hogy ha hazaérsz, és azt mondod, hogy "de jó itthon lenni a kis családommal", és ajándék, hogy vagy nekünk!
Bár ez a Te születésnapod, de remélem, hogy mi is tudunk magunkból ajándékot adni Neked! Tiszta szívből!
2010. december 2., csütörtök
Fiús napok
Eljött megint az az időszak amikor nekem jelenésem van Debrecenben, és ezúttal egy kissé hosszabb időt kell maradnom, így aztán a Fiúknak is egyedül kell helytállniuk néhány napig.
Cica, tudod, hogy én megoldom, nekem nem gond - mondta Apa határozottan.
Igen, tudom! Büszke is vagyok rájuk nagyon! De azért apró jelekből érzékelhető, hogy nincs otthon Anya. Bár Gizi mama és Kati mama fáradtságot nem ismerve próbál ételt és rendet teremteni, azért a Fiúk mégiscsak tudnak alkotni.
A tavaszias november után a december fogát kivillantva hozta a havat, a fagyot és különben is a telet, amihez nehéz volt hozzászokni a meleg után.
Levi tavaly kinőtte az overál nadrágot, így aktuális lett volna egy új, és mivel az első hideg napon (ami még nem ment 0 fok alá), Apában megszólalt a vészharang, hogy még nincs overál. Elmentek venni. Találtak zöldet, aminek a színe nem tetszett, meg lányosat, ami eleve kizárt.
És mit tehet két csalódott Férfi, aki nem talál overált???? Elmentek vigasztalódni és vettek egy doboz legót. Nyomós érvük is volt hozzá: le volt értékelve. És ha már új legó van, kit érdekel, hogy befagy-e a Levi feneke vagy sem. :-)
És nem csak jégvirág van nálunk a hideg december miatt, hanem Gizi mama két hete hozott almás- és meggyes pitéje is szép penészvirágba burkolózott a mikró sötét, csendes magányában.
A konyharuha is tapasztalt már kedvesebb ellátást. Valamikor jobb sorsban részesülő rongydarabunk a büdös zoknikkal és gatyákkal került egy gépbe tisztitás (?) céljából. Kérdés persze, hogy egyáltalán hogy jutott el a mosógépig szegény pára, hacsak nem történt valami ami miatt használatba kellett venni és már nem lehetett visszaakasztani a helyére. Pedig lehet, hogy jobban járt volna :-)
És végre Levi azt ehetett vacsira amit mindig is szeret! Péksüteményt! Ha jól sejtem másfél hete mást nem is vacsorázik :-) Volt lekváros-, csokis fánk, kakaóscsiga, lekvárosbukta stb.stb. Választék bőven volt, nincs sok gond vele, nem kell utána mosogatni, hamar el lehet fogyasztani és a pocak is tele.
Hát kb. így telnek a Fiús napok! Tökéletesek a maguk tökéletlenségeivel. De IMÁDOM ŐKET!
Cica, tudod, hogy én megoldom, nekem nem gond - mondta Apa határozottan.
Igen, tudom! Büszke is vagyok rájuk nagyon! De azért apró jelekből érzékelhető, hogy nincs otthon Anya. Bár Gizi mama és Kati mama fáradtságot nem ismerve próbál ételt és rendet teremteni, azért a Fiúk mégiscsak tudnak alkotni.
A tavaszias november után a december fogát kivillantva hozta a havat, a fagyot és különben is a telet, amihez nehéz volt hozzászokni a meleg után.
Levi tavaly kinőtte az overál nadrágot, így aktuális lett volna egy új, és mivel az első hideg napon (ami még nem ment 0 fok alá), Apában megszólalt a vészharang, hogy még nincs overál. Elmentek venni. Találtak zöldet, aminek a színe nem tetszett, meg lányosat, ami eleve kizárt.
És mit tehet két csalódott Férfi, aki nem talál overált???? Elmentek vigasztalódni és vettek egy doboz legót. Nyomós érvük is volt hozzá: le volt értékelve. És ha már új legó van, kit érdekel, hogy befagy-e a Levi feneke vagy sem. :-)
És nem csak jégvirág van nálunk a hideg december miatt, hanem Gizi mama két hete hozott almás- és meggyes pitéje is szép penészvirágba burkolózott a mikró sötét, csendes magányában.
A konyharuha is tapasztalt már kedvesebb ellátást. Valamikor jobb sorsban részesülő rongydarabunk a büdös zoknikkal és gatyákkal került egy gépbe tisztitás (?) céljából. Kérdés persze, hogy egyáltalán hogy jutott el a mosógépig szegény pára, hacsak nem történt valami ami miatt használatba kellett venni és már nem lehetett visszaakasztani a helyére. Pedig lehet, hogy jobban járt volna :-)
És végre Levi azt ehetett vacsira amit mindig is szeret! Péksüteményt! Ha jól sejtem másfél hete mást nem is vacsorázik :-) Volt lekváros-, csokis fánk, kakaóscsiga, lekvárosbukta stb.stb. Választék bőven volt, nincs sok gond vele, nem kell utána mosogatni, hamar el lehet fogyasztani és a pocak is tele.
Hát kb. így telnek a Fiús napok! Tökéletesek a maguk tökéletlenségeivel. De IMÁDOM ŐKET!