2010. november 16., kedd

Gyereknevelési kísérlet... avagy, hogyan rázzuk le a szülőket

Ajjaj, de hányszor próbálkoztunk már a neveléssel is, meg a lelépéssel is. Eddig ha beszélni akartunk vagy szerettünk volna a Levivel, akkor szó nélkül jött, bár sejtette, hogy éppen miért hívatjuk.


A mai nevelési kísérlet alapjai már az óvodában elkezdődött, előbb a hiszti, majd a félórás öltözés miatti türelmetlenségem is kezdett urrá lenni, majd tetőződött a járdán való szaladgálással, ami önmagában is veszélyes lassan járva. Vagyis bőven akadt ok a beszélgetésre. "Jövök Anya!" - kiáltott át Levi a szobájából az invitálásomra. Majd mielőtt befordult a szobába summázta mintegy magának is a tényeket: Tudom, hisztiztem, bután viselkedtem és nincs tévé, meg bla-bla, bla-bla... Anya, most már mehetek? - nézett rám ártatlanul - és már fordult is vissza. Isten áldja aki kitalálta a legmegfelelőbb magyar szólást ami ide passzol, de se köpni, se nyelni nem tudtam. A nevetés buborékai igencsak kikívánkoztak belőlem, de a helyzet komolyságát látszólag meg kellett tartani, ezért kértem Levit, hogy legyen a beszélgetőpartnerem.
Nem tiltakozott ellene, de minden egyes mondatom után azt láttam hogy Levi egyre közelebb kerül az ajtóhoz. Te mit csinálsz? - érdeklődtem. Észrevétlenül lelépek - villogott huncutul a  "jólnevelt" Fiam szeme.

Nem sikerült neki! :-)

Megbeszéltünk mindent és mikor próbáltam az utolsó témát is megbeszélni , azt a bizonyos Hisztit, akkor láttam, hogy már unja, hogy megint itt tartunk. Ha hallotta volna néhány gyermeknevelési szakember, hogy hogyan nevelem a gyerekem és milyen érveket hozok fel, hát biztosan a haját tépte volna. Ha mástól hallom ugyanezt, én is bizony ejnye-bejnyézek, de a jelenlévők mindig kivételek, és ezúttal ketten voltunk jelen Levivel. :-) Szóval, próbáltam illusztrálni a különbséget egy hisztis fiú és egy- látszólag -  nem hisztis lány között, megszemélyesítve Leventére és Brigittára. Mire Levi: " a Brigi úgyse látja, hogy én szoktam hisztizni, ha Ő ott van, én ilyet nem csinálok,.Ha meg itthon hisztizek, azt nem mond el neki, jó? "

Megyek keresek egy gyereknevelési könyvet!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése