Az elmúlt pár nap akár az "először" fogalomról is szólt.Hol is kezdjem. Először a meszelésnél :-)
Életünk nagy élménye, az hogy végre sikerült. Mivel hétvégén Levi nélkül voltunk itthon, kitaláltam(tuk), hogy meszeljük ki a konyhát és előszobát, mert már bőven megérett rá, és a szín sem tetszett amit régen választottunk (nem is tudom, hogy miért pont azt néztük ki három éve). Kérdeztem Apát, hogy tud festeni. Persze -volt a válasz, sőt, a papa mellett csinálta. Akkor profi lehet (ebben is), gondoltam , és rábíztam magam . Neki is estünk. A konyha látványa első festés után a borzalmasan ronda kifejezés is hízelgő volt rá :-) Az előszoba, a konyhához képest szépen sikerült, ám másnap amikor fordult a kocka, az előszobát is rettentően csíkosnak találtuk. Aludtunk egyet az első sok(k)ra és másnap újból nekiláttunk (volna) a festésnek. Vajon mi lesz ebből? Vajon milyen lesz? Vajon kell hívni szakembert? Vajon ...vajon...vajon...Apa, technikailag persze mindent megtett a cél érdekében: elment venni új ecseteket is, netán amiatt ne sikerüljön a remekművünk. A szomszéd Móni megkérte Tivadart, hogy nézze már meg, és adjon néhány technikai tanácsot. Az Isten áldja meg őket :-) Felcsillant egy kis szikra a reményem tűzében. Apa negyedórás mesterképzésben részesült, és az eredmény sem maradt el. Felbátorodva, lelkesen és most már hittel álltunk neki a festésnek. A végeredmény magárét beszél, azt hiszem egy profi sem csinálta volna sokkal jobban. Csak sokkal gyorsabban :-) Két napunk ment rá, de a mi kezünk munkáját dicséri.