Melegség

Állok az ajtó előtt - kezemet a kilincsre teszem - óvatosan lenyomom, és belépek a lakásunk ajtaján. Becsukom magam mögött az ajtót.  Mintha csak engem várt volna az otthon légköre, szembejön velem, átölel kedvesen, láthatatlan kezeivel körbeöleli fáradt, csontig átfagyott testemet. Nem mozdulok, nem akarom levenni rögtön a kabátot, nem nyúlok a vizes, sáros bakancs fűzője után. A pillanatot szeretném élvezni, mint amikor a meleg, gőzölgő kávé végig csiklandozza az ízlelőbimbókat. 

Erről a pillanatról álmodozom többször a nap folyamán:

- amikor a Szépművészeti Múzeum előtt kigyózó sorban várakozunk nulla fokban

- amikor a múzeum bejárata előtt visszaszámoljuk a másodperceket, hogy továbbléphessünk, ahol nem esik az eső, és nem fúj a szél

- amikor már-már érezzük a múzeum hőmérsékletének melegségét, amikor a fotócellás ajtó érzékeli a közelségünket, és tárná szét bebocsájtó szárnyait, egy csoport vonul el mellettünk, és szemünk láttára töltik meg a hatalmas aulát

- amikor a múzeum őre kéri, hogy a kabátokat tegyük be a ruhatárba, olyan mintha azt kérné, hogy a bőrünket vegyünk le

- amikor állunk El Greco festményei előtt, és átszalad rajtunk a borzongás, nem tudjuk eldönteni, hogy a kép okozta élmény hatása, vagy az energiatakarékosság miatti alacsony hőmérséklet

- amikor a múzeum büféjében a két kortynyi forró kávé nem elég a felmelegedéshez

- amikor a többórás múzeumlátogatás után fáradtan elindulunk gyalog a szürke köntösbe öltözött Andrássy úton

- amikor a villamosra várva didergő kézzel söpröm le a fejemről az ékszerként ráülő páracseppeket

Állok mozdulatlanul. Csak a szám mozog, hideg ajkaim egymás után formálják a betűket. De jó meleg van! Végre itthon!

Nyomozunk

Ajándékba kapunk Apával egy nyomozós játékot a Budai Várba. Izgatottan várjuk, de az időjárás mindig belekotyog a tervünkben. Esik az eső. Fúj a szél. Hamar sötét van. 

A tavaszias, napsűtéses, 10 fokban elindulunk Apával. A csalóka idő ellenére több réteget veszünk magunkra, kesztyűt, sálat, fülvédőt is viszünk a hátizsákban. 

Követjük az utasításokat, megszámoljuk, kibetűzzük, megjegyezzük, logikázunk, keresgélünk, jobbra megyünk, balra fordulunk, szembeállunk, hátranézünk,  néha puskázunk is. 

Elvileg a másfél órás feladványt, három óra alatt teljesítjük. Nem rohanunk, élvezzük minden percét. Bár a hideg egyre jobban átjár minket, próbálunk kitartani. 

Olyan helyekre kalauzol benünket a játék, ahol még nem jártunk. A Budai Vár eldugott, kevésbé ismert helyeire csábít minket a sok feladvány. Nincsen tele turistákkal, csendes utcákon vezet. Cégéreket keresünk, házfalában épített szobrokat kell tanulmányoznunk, a írok életrajzi adatait kell megjegyeznünk, szavakat kell alkotnunk számok segítségével, a paláston apostolokat kell számolnunk. 

Cukrászdát keresünk. Szinte érezzük a jó meleg frissen főtt kávé illatát, de nem jut idő a kávézásra. Évszámokat keresünk a cukrászda körül. 

Pallas Athéné szoborjánál tér véget a "küldetésünk" a varászszó megadásával. 

Érezzük, hogy ez a fajta játék (is) nekünk való, így majd megyünk a Margit-szigetre és a Városligetbe is. 

Mire a végére érünk lemegy a Nap, felkapcsolják az esti fényeket. Lövünk még egy szelfit, és rohanunk haza, hogy a csípős bablevestől átmelegedjünk, és a lekváros fánkkal feltöltsük a lemerült energiaszintünket.