DH OB

Deja vu érzés: az eplényi pálya újabb meglepetésekkel tornyosul előttünk a maga lehetőségeivel. Benne van a bukás, az esés, csonttörés, siker, jó időmérő eredmény, és benne van a nyerés lehetősége is. 

Idén is ülünk a kivetítő előtt, nézzük, ahogy száguldanak, ugratnak, a levegőben repülnek a versenyzők, és felszisszenünk amikor a bicikli kereke az ég felé néz, és kéz-láb összegabalyodásának kompoziciója mint művészeti alkotás tárul elénk. 

Érzelmi hullámvasúton ülünk, eufórikus hangulat ül meg a közönségen amikor egy újabb versenyző ér célba. Mindannyian szülők, családtagok vagyunk. Együtt izgulunk az összes versenyzőért. Átérezzük egymás aggodalmát, megkönnyebbülését és együtt biztatjuk óriási tapssal azokat, akik hibájukon kívül esnek ki a versenyből, csalodóttan tolják át  a leeresztett kerekű biciklit, a széttört vázakat vonszolják át a céltábla alatt, sántítva teszik meg az utolsó métereket. 

17.52-t mutat az óra. Fent a rajtnál megkapja az engedélyt Levi. Az 1,3 km-teres pályából csak az utolsó métereket lehet látni. Lent marad a remény. Várjuk ahogy a fák mögül iszonyatos sebességgel megjelenik, és bízunk abban, hogy az a pár méter már SEMMI. Noha a remek fantáziával megáldott szervezők a pálya végére még tesznek egy-két igazán látványos (és veszélyes) pályaszakaszt. 

Átgurul a céltábla alatt. Rögtön az idejét nézi, arcán csalódottság. 

https://youtu.be/s7Y8l1bMIoY

Egyben van - érzem ahogy a nyugalom simogatja a feszült idegszállaimat.  

Figyelem a céltáblánál összegyült versenyzők társaságát. Nyerni jöttek, megmérettetni magukat, de nem egymás ellenfelei, mindannyian barátok. Biztatnak, sajnálkoznak, lepacsiznak, nevetnek és este együtt buliznak. 

Vasárnap a döntő napja. Újabb reményekkel, aggódással indulunk útnak. 

A bizonyítási vágy adrenalint termel Levi szervezetében, így hiába kérem, hogy ésszel és óvatosan tekerjen, egy cél hajtja: jobb időt futni - mindenáron. 

112-es rajtszám. Várom, hogy megjelenjen a kijelzőn. "Körbelövik": 109, 113, 108, 111 stb.

Elmúlt 15.45 Levi rajtolási ideje. A pályára szegezem a szemem. A másodpercek ólomnehézséggel mennek előre.  Elestem - jött az üzenet

Csak erős idegzetűknek! (Levi engedélyével)

Lefagyok, hirtelen mindenféle rémkép jelenik meg előttem. Tapasztalatból. Az oldala fáj, tud mozogni, de már nem tud lejönni. Felmegy érte a négykerekű, azzal hozzák le, noha Apa az indulásnál fel is hívja Levi figyelmét, hogy ne négy, hanem két keréken érkezzen meg a célba. Ez most nem jött össze. 

Díjnyertes videó, az OB hivatalos oldalán is közzéteszi. Ilyet sem tud mindenki :-)

Ahogy a mentő áthajt a tömeg között, a fiúk megrohamozzák Levit, hogy jól van-e. A csapatszellem újra megjelenik.  Elsősegély ellátásban részesül, majd beküldenek a veszprémi traumatológiára. Tudják, hogy bicikliverseny van a közelben, így előre veszik a srácokat. Egymás után érkeznek a sürgősségire.  

Sorstársként nevetnek magukon-egymáson. Azt hiszem nincsen nagy baj. 

És még mindig kovid, majd szobafelújítás, és Pécs. Vagy fordítva? Össze-vissza

 Úgy jó ha az élet ha zajlik. Na, de egyszerre minden? 

A szobafelújítás tervei már hónapokkal ezzelőtt megszületett a fejünkben. A laminált parketta színválasztása már-már a házasságunk határait súrolja. Apa a sötétebb szín mellett teszi le a voksát, én a világosabb laminált parkettáért vagyok oda. Igazából nekem a  fehér tetszik, behunyt szemmel idézem meg álmaim szobáját, de Apa hamar felráz az alfámból. Napokon (heteken) keresztül járjuk a parkettaboltokat, hol Apa rázza a fejét, hol én. Hamarabb találnánk válóperes ügyvédet. Ebben legalább egyetértünk. Válási ok: egyet nem értés a laminált parketta színének kiválasztásában. 

Egy szép napos reggelen ébredés után, félálomban (teljes ébredés után nem garantált egy ilyen meggondolatlan elhatározás) mondom Apának, hogy legyen a sötét parketta. Majd megszokom. Vagy több (világos) szőnyeget rakok a földre. Apa átölel és ő is bevallja, hogy szeretne nekem örömet szerezni, legyen a világosabb (legfeljebb majd több sötét színű szőnyeget rakok le a földre). 

Ezért (is) vagyunk lassan 20 éve házasok. 

A terveinkbe belekotyog a kovid. Egyszer. Kétszer. De a Nap és a Hold együttálása mégis elhozza a megfelelőnek tűnő szobafelújítási időpontot. 

Míg Bözsével Pécs szépségeit fedezzük fel, addig Apa nekiáll a munkálatoknak. Régi parketta fel, ki, fal szép fehér....Pont. A kissé túllocsolt kaktuszom nyomott hagyott a parketta alatt, száradni kell. 

Mire fáradtan hazaérek Pécsről, szívesen ledobnám magam az ágyra pihenni. Az ágyunk darabokban a lakáson kívül. Marad két matrac a betonra lerakva.

Nagy a kontraszt a pécsi babaházhoz képest, ahol Bözsével laktunk három napig. 

Az ágyra (le)huppanás és felkelés is komoly kéz-láb összehangolást igényel. Nem mindig sikerül, a meghúzodott bokaizmom figyelmeztet a koromra. 

A türelmetlenségem folyamatosan zaklat...haladjunk...haladjunk....megteszem ami tőlem telik: képeket rakok a falra. A komfortérzetem máris jobb. 

Egy hét szünet után a majdnem váláshoz vezetett laminált parketta is a helyére kerül. Már ami van. Kiderül, hogy egy csomaggal kevesebbet vettünk. Csak három darab kéne. Megrendeljük, majd valamikor megkérkezik, majd egyszer csak a végére érünk. Vázát teszek a sarokba, kis szőnyeget terítek a matracok mellé. 

A szoba másik sarkában a vízmérték, a sniccer, a furógép, a vágóeszköz....

Na, és Pécs! Elhatározzuk Bözsével, hogy minden évben elmegyünk Magyarországon belül egy hétvégére. Így kevés az esélye, hogy még egyszer Pécsett válasszuk, így mindent belezsúfolunk a három napba. Kiállítást nézünk, a városban lötyögünk, hegyet mászunk, fényjátékban gyönyörködünk, dzsámiban, zsinagógában, templomban pihengetünk, Dottóval száguldozunk, bohocót csinálunk magunkból, a tévétorony magasságából nézünk le a világra. 

Elfáradunk, utolsó energiamorzsáinkat összeszedegetve vonszoljuk magunkat a vonatállomásra. De jó volt ez a hétvége! Semmit nem csinálnék másképp  - mondja Bözse fáradt arcának mosolyával. Bológatok - én is így érzem. 

Pécs fotók