Még mindig Horvátország - apróságok piciny "boltja"

Nem arra a sok kacatra gondolok, amelyekkel a turistákat próbálják lekenyerezni, hanem az olyan ritkaságokra - legalábbis nekünk - amivel nem találkozunk sűrűn. Minden este lemegyünk a partra és megnézzük, hogy a 40-es éveiben járó fiatalember 20 perc alatt készült graffitis technikával készült képeit, amit aztán rögtön meg is lehet vásárolni a kisebbet 150, a nagyobbakat 250 kunáért. Fényképezni és kamerázni nem lehet, de mivel nem láttuk a felíratott a másik oldalon, így elkattant a gépünk, amiért előre csúnyán néztek rám, de megenyhült, amikor látta, hogy nem a műveit, hanem, mint érdekességet örökítem meg emlékként. És ahogy a közmondás is mondja, addig jár a korsó a kútra ... negyedik nap mi sem bírtuk ki, és vettünk egy képet,

na meg Levi kitartásának és kiváncsiságának köszönhetően még videót is készíthetett róla, persze csak egy darabig, a hajó technikai kidolgozása titkos, így azt már nem lehetett rögzíteni. 

Levinek nagy élmény, így aztán estenként órákon keresztül ülünk és nézzük, 

már-már lassan mi is megtanuljuk a technikákat. Egyszer én is kipróbálnám. De a ma esti programra is van egy tippem :-)

A tegnap esti szájtátós program után, elgémberedett lábainkat próbáltuk életképessé tenni, így bevetettük magunkat az esti bazárba, hátha valami kincset találunk a sok lim-lom között.  Levit "elveszítettük" a késes és karambitos polc előtt, (majd ott meg is találtuk), én néhány méteres lézengés után találtam egy kis asztalkát, rajta sok számomra ismeretlen eredetű növényből készült illoólajjal. Vásárlás után az amúgy nagyon kedves 60-as éveiben járó bácsi, a kezembe nyomott ajándéként valami szárított (?) növényt, amit előtte a kezembe vettem, de nem tudtam mit kezdeni vele és vissza is tettem az asztalon lévő kosárba. Látva arcunkon, hogy bizony életünkben most fogtunk ilyet, töredezett magyarral felvilágosított, hogy a kezünkbe egy szentjánoskenyérfa termése van.

A fa az egyiptomi, majd keresztény kultúrák kísérője volt. Az ősi kereskedő utakon szépen, lassan megtelepedtek, elnevezése pedig egy régi legendát idéz: Szent János a pusztában a fa terméseivel tengette életét. Édeskés termése az ember táplálékán kívül az állatoknak is kedvenc csemegéje volt. Sok apró, egyforma magját a középkori aranyművesek súly helyett használták. Feltehető, hogy a karát szavunk a jánoskenyér magjainak régi arab nevéből származik. 

A szentjánoskenyértfa ma már főként a mediterrán vidékeken őshonos. Hüvelytermése a szentjánoskenyér mintegy 8-12 magot zár magába. 

Felhasználása sokrétű, az élelmiszeriparban, sűrítőként magjaiból nyert lisztként, héjának őrleményéből pedig erjesztett italokat és kávétpótszert is készítenek. 

Termése, a karob, kakaó helyett használható a karobpor, amelynek sok előnye van a kakaóval szemben.

Horvátország

Nem mindennap adatik meg - sajnos - , hogy a tengerparttól pár száz méterre írhassak a blogba, és az erkélyről kinézve,bár picit messze, de a tenger látványa tárul a szemem elé.

Gyakrabban is eltudnám viselni, és talán több inspirációm is lenne írni. Merthogy az most adatott bőven.
Levente már évekkel ezelőtt kérte  - és joggal -, hogy bár nagyon szeretjük Erdélyt, és a szívünk igen fontos csücskében kap helyett, bár elfogult is vagyok a Székelyfölddel, de Levinek is egy kicsit "haza" van, és nem külföldnek számít.
Miért nem megyünk külföldre? - szegezte nekünk a kérdést. Úgy szeretnék látni egy (igazi) tengerpartot.
Így született meg az elhatározás, hogy idén nyáron ellátogatunk egy "igazi" tengerpartra, és ehhez a sok visszajelzés alapján Horvátországra esett a választás, azonbelül is Krk sziget vonzott benünket.

Maga a sziget szó is izgalmasnak tűnt, de a közel 550 km-es távoltság miatt is emellett tettük le a voksunkat.
A hajnali útrakelés miatti fáradtságot, álmosságot nem éreztük, a körénk magasodó erdős és sziklás hegyek a figyelmünket folyton magukra irányították, a szinte egymást érő alagutak is ébren tartották kiváncsiságunkat, és izgatottan vártuk azt a pillanatot amikor először tárul szemünk elé az Adriai-tenger híresen tiszta vizének látványa.

De előtte Zsuzsinak, a gps-ünknek köszönhetően Zágrábba is benéztünk, amit nem is értettünk, hogy miért vezet arra, de ha már erre járunk, lássunk - próbáltuk követni Zsuzsink gondolatmenetét.
Nem voltak nagy elvárásaink, így aztán csak hálásak voltunk, hogy minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. A szállásunk a maga kategóriájában tökéletes volt, a reggeli kávézás közben ébredéshez passzolt a tenger, és a tengerben elnyúló távoli szigetek látványa, de az elcsendesedéshez is ideális volt.

Apa élményeinek élvezeti küszöbét tovább fokozta a horvát kémények látványa, mert akárhol is járunk, azt mindig megnézzük és kielemezzük.
Megérkezésük után megajándékoztuk magunkat egy welcome drinkkel,

majd feltérképeztük a helyet és a helyi adottságokat, a lehetőség egy részét, a teljeshez egy hét sem elég, biztos, hogy vannak és lesznek a hét folyamán olyan gyöngyszemek ahová nem jutunk el vagy idő, vagy informáicóhiányában.
Sebaj, az oliva ültetvények, a fügefák sokassága, a gyönyörű színekben pompázó leanderek, a magasba nyúló pálmafák, tenger tiszta, sós vizének érzése, és szemet gyönyörködtető képe így is adott bőven feldolgozni valót.

Első reggel még lelkesen és pihenten a túrabotomat megmarkoltam és elindultam felfedezni Krk várost még ébredés előtt.

Érdemes volt! A strandolástól fáradt nyaralók valószínű még az előző nap fáradalmait pihenték, az óváros keskeny utcáira kiterített törülközük és strandruhák azt a bizalmat éreztették, hogy itt nem veszik el semmi.
Kakas kukorékolás helyett a horvátok "galambja", a sírályok vinyogása ébreszt. A hazai galambokhoz hasonlóak, ők is időnként szemtelenek, várják a (jutalom)falatot, vagy éppen egy jet sky kormányán pihengetnek, de én élvezem a reggeli csendben a látványukat, nekem újdonságnak számít.
Bár a tenger más-más arcát mutattja meg , hol fokozatosan mélyülő, hol rögtön nyakig ér, vagy még mélyebb. Helyenként csendesen ringatozó, de Baska partjainál megtapasztalhattuk a mérgesebb, vadul hullámzó arcát is.  A tengerparti pihenéshez, napozáshoz hiába keressük a simogató homokos partot, igen kevés helyen találunk, az apró és nagyobb kavicsos partokon kell megtalálnunk azt a helyet, ahol kényelmesen eltudunk heveredni a pléden. A hozott polifomok emelik a komfortérzést, és szükség is van rájuk, otthon, a szekrény aljában  felejtett két centis matracra vágyakozva gondolok, miközben a hátamra vetíti néhány  kő a lenyomatát. De legalább beszereztük a vizicipőket, így a talpunkat nem szúrják a kavicsok. Bárki is találta fel, nagyon jó ötlet volt, és ahogy elnéztük szinte mindenki élt ezzel a lehetőséggel, aki meg nem, hát sajnálkozva néztük, ahogy ökölbe szorított kézzel és eltorzult arccal próbálta megközelíteni a matracát. Biztos vagyok benne, hogy jövőre lesz cipője neki is :-)
Ha árnyékot adó fa is van a közelben, rögtön lecsapunk rá, így a 33 fokos meleget könnyebb elviselni, az 50-es faktorú napozótej nem hazudtolja meg magát, eddig megúsztuk leégés nélkül.
A tenger sok elfoglaltságot, szórakozást nyújt a szépsége mellett, kevésbé mélyebb helyeken labdáznak, ringatoznak, a bátrabbak a tenger fenekére néznek búvárkészülékkel, vagy ugrálnak az erre felállított helyeken. És persze az elmaradhatatlan hajókirándulások, a sétányon kb. egy méterre lévő pultok mögül próbálnak meggyőzni, hogy miért érdemes őket választani. Van hosszabb túra, rövidebb, olcsóbb, drágább, katamarán, tengeralattjáró, és lassú, gyors közül is lehet választani. Még nem választottunk, de szeretnénk kipróbálni ezt is.

Négy év

Azt mondják, hogy idővel minden könnyebb ...de nem érzem :-(

Augusztus

Közeledik a nyár vége. Lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba. Mindenki itthon van, és erre  bizonyítékom is van.

Nem mondom, hogy már hiányzott ez a káosz, de hiányzott a rendszer, hiányoztak a nevetések, a reggeli álmos arcok látványa, az esti jóéjt puszik, a szennyestartó is időnként üresen álldogált.

Nem is tudom, hogy mikor múlt el a nyár, észre sem vettem, hogy elszaladtak a napok, hetek , hónapok.

Úgy indultunk a nyári szünetnek, hogy milyen hosszú lesz, mit kezdünk majd a sok unalmas nappal?Levi a 10 hétből 4 hetet volt itthon. Táborok, nyaralások, nagymama (sajnos csak egyesszámban) - ez volt a repertoár. Na meg az itthon töltött napok, hetek sem csupa szórakozás és buli volt, Levi kívánsága és vágya szerint dolgozott is.

Apa (diák)munkára fogta, Levi papíron nem rögzített munkaköri leírásában "hol ezt" "hol azt" szerepelt - egész pontosan :-)

Időnként papírokat kellett válogatni, hivatalosan papírmunka, de volt amikor csak az autóban ülve kellett várni Apára, így nem a parkolóóra zsebelte be a pénzt, hanem Levi pénztárcájában landolt fizetésként.

Még néhány nap és indul újra a törtek, igék, harcok kavalkádja.Nem csak Levi tolná ki az iskolakezdést (vagy törölné el végleg), én is vágynék még néhány hét pihenésre. De nem mi döntjük el. Megyünk és megvesszük az iskolaeszközöket. De előtte még egyet töltödünk...testileg...lelkileg....már csak 10 hónap, és újra itt a nyári vakáció! 

Énidő(m)

A véletlenek összjátéka lehetővé tette számomra, hogy néhány napot magamba, magammal lehessek.

Nagy terveket nem szőttem, inkább egy kis befelé fordulós, csendes, búborékos magányra vágytam, persze ami idő marad  a munka után.

A mentális énem fizikai valójában való megjelenítése az énidőmre:

És valóban ennyire vágytam csak, mert:

-          - a körömlakk kegyetlen ellenségének,a házimunkának egy személyre korlátozott mennyisége lehetővé teszi, hogy akár két napig is élvezhessem a látványát a körmeimen. A szombatra tervezett hűtő, és ablakpuccolás úgysem kíméli meg a kopástól. Na de addig, éljen a barna lakk!

-        -   enyém a távirányító. Nem vagyok tévéfüggő, de olykor jól esik anélkül megnézni valamit, hogy valaki belekotyog, vagy éppen lenyúlja a távirányítót.  Most, hogy végre megkaparinthattam, és akár kedvemre nyomogathattam volna, a vasárnap esti vihar kicsit nagyot ütött rajta, és az amúgy is már sántikáló tévénk teljesen feladta a harcot.  Sebaj, úgyis magányra vágytam. Na meg Apa nagylelkűen felajánlotta, hogy itthon hagyja nekem a szintén öregecske, de valamire még biztosan  használható laptopot, amin akár tévézhetek is – tett lelkes ajánlatot Apa. Ellátott  minden szükséges információval , és egy képzeletbeli fityiszt mutattam a tévének – rajtam ugyan nem fog ki, én akkor is tévézni fogok, az internetezés (olvasás és körömlakkozás) mellett. Apa talán még a várostáblát sem hagyta el, amikor szembesültem, hogy az öregecske laptopunk szintén magányra és nyugalomra vágyva a Jóistennek sem akart csatlakozni a hálózathoz. Na-na, ne-ne, ez így nem lesz jó! Sem tévé, sem internet? De most miért? Ja igen, talán mert magányra vágytam. DE nem ennyire.

Alkut kötök a technika ördögével, elfogadom a pillanatnyi állást, ő a nyerő. Egy „Lusta torna” lazítás biztosan jót tesz az idegeimnek, már határozott mozdulattal teszem be a gépbe a lemezt. Nem indul. Teker-teker-és még mindig teker. A DVD jó, hiszen eddig működött, az az átkozott masina feszegeti a tűrőképességem határát. Most még a (lusta) tornáról is mondjak le? Nesze neked,  akkor megpróbálkozom egy Shobert Norbi „kiképző” lemezzel, amire most éppen nem vágytam annyira. És elindult. Végre, valami az én akaratom szerint történik, végül is az énidőm van. Az egyetlen megjeleníthető kép és hang a házon belül található kütyükben, a Norbi dvd-k. Ez is valami. De négy napon keresztül látni és hallani...

-         Egyetlen kütyü maradt házon belül, a telefon is kapcsolattartó, gondoltam megosztom valakivel az elmúlt egy óra eseményeit, illetve eseménytelenségeit.  Lefagyott a messenger. A hívás működött, egy  barát a vonal másik végén. Nem zavar a hosszú történetével ? – szegezte nekem a kérdést.   Nem, dehogy – válaszoltam, úgysincs más dolgom, nem sietek nézni a brazil szappanoperát, ma a Móni barátnőm teleregényével kell beérnem a társadalmi életemet.

-          Kezd elegem lenni az énidőmből, a csend is fátylat fon körém,  ismerős hangokra, zajokra vágyom, …bekapcsolom a mosogatógépet, a mosógépet, a porszívót, virágokat meglocsolom, kimosom a kagylót, körbekefélem a  wc-t. A két naposra tervezett körömlakknak pár óra után már csak (nem túl esztétikus) nyomai maradnak. 

-          Még szerencse, hogy a fagyasztó mélyén találtam egy kis „vigasztaló” jégkrémet,  aminek kanalazgatása közben, a pár órás házimunkától megkopott körömlakkomat próbálom felfríssíteni egy harmadik réteggel (már csak 44 órát kéne kibírnia)  

Szabadulós játék

Már foglalkoztatott a szabadulós játék lehetősége (Levente szórakoztatása miatt), bár eleinte a szó hallatán egy sötét helyiség , üldöző vérfarkas hátán Drakulával, a horrorfilmek minden rémségét megjelenítő eszköztárának képe ugott be, de utána olvasva leszelídült ez a képzet, és már kíváncsi lettem arra, hogy honnan és hogyan lehet szabadulni, már ha lehet.

És miután a 12 éves korhatárt is feltüntették, hittem, hogy ez nem az a hely, ahol az embert a frász kerülgeti, vagy éppen a falat kaparja félelmében. Falat kaparni meg talán kötelező is.

Vettem is egy bónuszt a brigádon, és három gyerekkel meg a szomszédasszonnyal elmentünk azzal a tervvel, hogy majd a gyerekeket belökjük, és amíg ők szabadulnak (próbálnak), addig mi sétálunk egyet a friss levegőn. Mert hát itt a lehetőség, hogy a Büdöskölykök megtanulják, hogy az élet bizony kihívás, és meg kell küzdeni mindenért.

Míg a szomszédasszonyomat izgatta a játék, addig engem teljesen hidegen hagyott. Épeszű ember bemegy egy büdös, sötét levegőtlen helyre? Úgy-e, hogy nem? Max a gyerekét küldi be.

A Játékmester felülírta az elképzeléseimet és vágyaimat a felvilágosítással, hogy ugyan 12 év a korhatár, de kötelezően egy felnőtt társaságában. Hiába vágyott Szomszédasszonyom effelé izgalmakra, a vele lévő kétéves gyereke miatt ez a lehetőség nem jöhetett szóba.

Maradtam én (az egyetlen felnőtt) egy büdös, levegőtlen, sötét helyen, ahová az ember max. a gyerekét löki be...tisztázzuk! - persze, csak a játék kedvéért.

Önfeláldozóan megadtam magam, bár a babszemeffektus...

Kitárult az első ajtó előttünk. Lakat, számok, furcsaságok...Kell ez nekem? De  ha már belesodort az élet (saját magam, na meg a bónuszbrigád), akkor legalább élvezzem - győzködtem magam. Nem vagyok egy kitartó típus, és bár szeretem a rejtvényeket, az első pár percben biztos voltam benne, hogy feladom, még akkor is, ha a három gyerek közül kettő biztonságban érezte magát mellettem. Én meg a Levi mellett. Merthogy ő nem adta fel. Olyan hévvel, kitarátssal és logikával oldotta egymás után a feladaokat, hogy már-már én is kezdtem élvezni.

Először sokkolt a Kukkoló Játékmester, főleg a szerencsétlenkedéseink miatt zavart, hogy hall és lát mindent a Nagytestvér, de utána biztonságérzetet nyújtott, és kellő időben segítséget is kaptunk tőle.

A 80-as perces játékidő nem volt elég a szabaduláshoz, még szükségünk lett volna kb. 3 órára , de így is nagyon élveztük, egy-egy lakat zárának kattanó hangjától, egy megoldást jelző felvillanó lámpától eufórikus érzés szaladt át rajtunk.

Sajnáltuk, hogy nem tudtunk végimenni, a Játékmester megzavarta a lelkesedésünket, közölte, hogy ütött az óránk. Nem éreztünk kudarcot, a részleges sikerélmény által is gazdagodtunk élményekben, és biztos, hogy újabb sötét, büdös helyet forunk keresni. 

Ahogy...

a fiúk nyaralnak,

és ahogy a lányok