2016. november 30., szerda

Megszívlelendő


"Egy favágó versenyen az volt a tét, ki tud több fát kivágni egyetlen nap alatt. A két versenyző közül az egyik idősebb és tapasztaltabb volt, míg a másik fiatalabb volt és kevesebb tapasztalattal rendelkezett. A különbség meg is mutatkozott. A fiatalabb favágó nyolc órán át fát vágott, és a nap végére huszonöt fája volt kivágva. Azt gondolta, hogy az idős favágóban úgysem volt elég állóképesség, így hát leült, teljesen biztosan a győzelmében. Közben az idős ember, aki óránként tíz perc szünetet tartott, a napot negyven kivágott fával fejezte be. A fiatal favágó döbbenten kérdezte: „Hogy lehet ez, öreg? Én meg sem álltam. Te óránként megálltál pihenni tíz percre, és mégis majdnem kétszer annyi fát vágtál ki, mint én.” Az öreg favágó így válaszolt: „Minden órában leültem tíz percre, és két dolgot tettem. Először is időt szántam a pihenésre, feltöltődésre. Másodszor arra fordítottam az időt, hogy megélezzem a fejszémet. Igen, te keményen dolgoztál, csakhogy életlen fejszével.” 

Fontos tanulság van ebben. Ahhoz, hogy sikert érj el abban, amire Isten elhívott, ezt a két dolgot mindig meg kell tenned: 
1) Időt kell fordítanod a pihenésre és felfrissülésre. Nem lehet mindig csak kiadni magunkból, időnként meg kell állnunk, és fel is kell töltődnünk. 
2) Maradj éles! Az életlen fejsze használata sokkal több erőt kíván, és kevesebb eredményt hoz. Tehát szánj időt a pihenésre és az élezésre!"


2016. november 28., hétfő

Emlékek

A minap egy beszélgetés kapcsán hangzott el, hogy ki mit ír le és miért nem ír le eseményeket. Ha nem emlékszem rá egy idő után, nyilván nem is volt fontos - érvelt a beszélgetőpartnerem. Azóta sokszor gondolkodom ezen. Mi az a mi megmarad és miért maradnak meg fontos vagy kevésbé fontos események, vagy igencsak jelentős pillanatok tűnnek el az emlékeinkből. Egy arc, egy dátum, egy tekintet, egy gesztus, egy mosoly vagy éppen egy könnycsepp. 
Egy emlék jutott eszembe, számomra egy nagyon meghatározó képsorozat. Egész pontosan 1993 nyarán történt, immár 23 éve, és mégis annyira tisztán ég bennem minden pillanat, mintha friss élmény lenne. Nem emlékszem a helyszínre, nem jönnek elő képek amelyek "körete" volt az eseménynek, nem ugranak be illatok és ízek, már nem tudom, hogy esett az eső vagy sütött a nap, nem látom a színeket a memóriámba, és nem hallom az amúgy sok értékes elhangzott szót, mondatot. 
Egy valami viszont egész tisztán, kivehetően és pontosan él bennem, beleivódott az agyam és szívem legmélyebb rétegeibe, elzárva őt jó mélyen életem végéig.
Egy kicsit visszakanyarodnék az időben. Azon a bizonyos 1993 év nyarán egy akkori kedves kolléganőm, meghívott, hogy a Pasaréti Református Gyülekezet Alagsori Ifijének aktuális éves csendeshetén vegyek részt. E.-n kívül nem ismertem senkit a társaságból, így kevésbé bátran, de annál inkább vakmerőbben bólintottam rá, és csatlakoztam egy már évek óta összeszokott csapathoz. 
Mielőtt a mélyvízbe ugrottam volna, előző nap "lementem" az ifi alkalmára, hogy néhány arcot megismerjek, és nekik se legyen az én arcom teljesen idegen a másnapi indulásnál. 
Félve léptem be az ajtón, de hamar elmúlt minden szorongásom amikor kb. 25 szempár kedvesen nézett rám, és megnyugtató mosolyuk láttán éreztem, hogy jó helyen vagyok. De volt egy arc, egy békés, nyugodt, derűs szempár, ami bennem mégis ellenszenvet keltett..megmagyarázhatatlanul és főleg ismeretlenül. Tulajdonosa egy közepes magasságú, kissé szeplős, vörös hajú, húszas évei elején járó, orvostanhallgató fiú. Daninak hívták. Iránta való negatív érzésemet tovább fokozta amikor számomra okoskodónak vélt, ámde utólag tudom, hogy nagyon is bölcs hozzászólásaival törte meg az alkalom csendjét. Hazafelé egyetlen gondolat járt a fejemben: remélem, hogy Dani nem jön velünk. De jött. Nem változott semmi azon a héten. Dani is ugyanazt a közömbösséget mutatta felém, mint amilyen semleges érzésekkel viseltettem én irányában. Még ha semleges lett volna! Puszta jelenléte is irritáló volt. Miközben a lelkiismeretemmel küzdöttem, folyamatosan kérdéseket tettem fel Istennek, hogy miért nem tudom csak egy picit is kedvelni őt, nem tett semmit ellenem,egész héten még csak egymáshoz sem szóltunk, nem bántott, és az amúgy kellemes hetet emiatt rossz érzésekkel éltem át. 
A helyzet nem változott. Nem kaptam Istentől választ. Dani sem lett kedvesebb számomra. Rányomta bélyegét ez a helyzet a heti csendességre. Hitben gyarapodva ugyan, de a teljes odaadásnak gátat vetettek a bennem dolgozó negatív gondolatok. Vártam már a pénteket, hogy haza mehessek, oda ahol homokba dughatom a fejem, és nem kell látnom a Dani vörös haját.  Hiába kértem Istent egész héten, hogy csak  egy hajszálnyit tudjam őt kedvelni, nem jött válasz.
Indulás előtti utolsó alkalmon mindenki nevét egy kalapba dobtuk, majd húzni kellett, és a kihúzott illetőt egy évig imádságunkban hordozzuk - tettünk ígéretet Istennek és magunknak. 
Mielőtt a kalap hozzámért volna, magamban jót mosolyogtam azon az elképzelt szituáción, hogy a Dani nevét húzom ki. Na ne! - ráztam meg magam gyorsan, és bizakodva nyúltam le a kalap aljára. Izgatottan bontottam ki a kis fehér cédulát, hogy mielőbb láthassam, hogy kinek a nevét rejti a papírdarab, Isten kit bízott a gondjaimra egy éven keresztül a 25 kedvelt ember közül. Mert azt az egyet nem - ebben biztos voltam. Tévedtem. A vakító fehér papíron négy betű ordított a szemembe és égett bele a retinámba: DANI. NEM-NEM és NEM! - hangtalanul kiabáltam bele Isten arcába. Tudod, hogy mennyire utálom (ok nélkül)! - érveltem dühösen és szemrehányóan, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám visszacsempészni a papírfecnit és húzni másikat. Lehetetlen volt. Amikor szembesültem a megváltozhatatlan  ténnyel, hirtelen átszaladt rajtam valami megmagyarázhatatlan bizsergés. Kimerevedett egy mozdulatlan kép, és azt éreztem, hogy megállt az idő. Megértettem. Sokkal többet kaptam, mint amit kértem. Ránéztem a Danira. Már nem utáltam...bár még nem is szerettem. Dani eszköz volt Isten kezében.
A mai napig kérdés és már nem is fontos, hogy tudjam, de az a bizonyos alkalom után amikor a társaság felállt a helyéről és indultunk volna csomagolni, a Dani odajött hozzám....először akkor a héten, és először életemben. Tisztán emlékszem a mozdulatokra, Dani őszinte kíváncsiságára ami a szemében csillogott, miközben kérdést intézett felém. Látom a kedves mosolyt az arcán, amit nemcsak az idő múlása szépített meg. Kristálytiszta képként él bennem minden másodperce. És nem csak emlékként. Ha elgyengülök, és mint gyenge nádszál a hitem törékennyé válik, ezért a bizonyságért nyúlok vissza.
Soha nem kérdeztem meg tőle, hogy miért. Ő is engem húzott, vagy egyszerűen teljesítette a "küldetését"? Már nem fontos. Ama bizonyos hét óta sokszor beszéltünk. Ma már egy kórház lelkes és segítőkész gyerekorvosa, boldog családapa és férj. Számomra Isten bizonyítéka! Azóta is kedvelem. 


2016. november 25., péntek

Porszívózás

Lecseréltük a porszívónkat miután az elődjénél egy alapos porszívózás után még össze is kellett söpörnöm a "maradékot", hogy tiszta legyen a lakás. Hosszú tanakodás után sikerült kiválasztanunk egy mindentelnyelő porszívót. Simán kiválthatnék vele egy heti tornaórát, a végére kellőképpen szakad rólam a víz, főleg amíg a szőnyegről próbálom lehámozni a rácuppant porszívófejet, még úgyis, hogy a szívóerősséget csökkentem. 
Egy ilyen masinával hamar rendet lehet rakni a gyerekszobában is, igaz, hogy gyakrabban kell kiüríteni a tartályt a sok apró vacak miatt. Kértem Levit, hogy nézzen szét a szekrény, ágy alatt, és a földön árválkodó kacatjait, na meg a szekrény alatt lévő bujócskázó lim-lomokat szedje össze, mert nem vállalok értük felelősséget. Nyomatékosan felhívtam rá a figyelmét, hogy ez a porszívó az útjába kerülő földön lévő dolgokat egyszerűen beszippantja. 
Végeztem - húzta be maga után az ajtót Levi, majd vette a hátizsákját és elment iskolába. Én meg kinyitottam az ajtót és ezt találtam : -)



2016. november 24., csütörtök

Üzenet

Amikor hétfő reggel szembesülök azzal a ténnyel, hogy nincs otthon zsemle szendvicsnek, és a kenyérnek csak apró, szétszóródott morzsái tekintgetnek vissza szekrényből, így marad a reggelire való "lefizetés" a heti zsebpénz mellé, már akinek :-)

Üzenet Levinek (1. kép) és Apának (2.kép)


2016. november 18., péntek

Sziporkák

A Levi mai napi (lopott) bölcsessége: Olyan a videóvágás mint a futás, a végére leizzad az ember.

Én mára ezt hoztam: aki soványnak akarja magát érezni,  keresse a kövér emberek társaságát. (Kezdem kapiskálni, hogy miért csapodnak mellém egyre többen)

2016. november 12., szombat

Fittnes vacsora

Ha az ember szalonnát eszik, legalább a majonéz legyen lightos. Adjunk a részletekre!


2016. november 4., péntek

Boldog születésnapot!

Ma  12 éve, hogy a szülőszoba megtelt a sírásod hangjával, ami felért számunkra a mennyei kórus ünneplő előadásával, előbb harsonával, majd az karjaink között megnyugodva sétáltál be az életünkben.  Apával akkor dobbant szülőként először a szívünk , és azóta is ezzel a csodával élünk együtt. Megtanítottál más szemszögből nézni a világot, visszahoztad a már régmúlt gyerekkor varázslatos világát. Rávezettél arra, a nagy dolgok a kis dolgokban rejlenek.  Megmutattad, hogy milyen érzés, amikor a szívünk a testünkön kívül dobog. 12 éve tanítasz minket, türelemre, odafigyelésre, alázatra, kitartásra. Ajándék nekünk, hogy együtt utazhatunk az élet képzeletbeli hullámvasútján. Együtt szárnyalhatunk felfelé, és a lefelé úton is egymásba tudunk kapaszkodni. Köszönjük, nemcsak azt , hogy vagy nekünk, hanem azt, hogy álmodni sem mertük volna, hogy ilyen (szinte) tökéletes gyereket kapunk ajándékba. Maradj mindig ilyen , taníts minket továbbra is, és életedet ölelje körbe a jóság és a szeretet. Nagyon szeretünk! Boldog születésnapot!



Boldog születésnapot!

2016. november 1., kedd

A Pál utcai fiúk

A nyári szünet megkezdése előtt kérdeztem Levit, hogy kell-e a nyáron kötelező olvasmányt olvasni? Nézett rám felháborodva, hogy mi a túróról beszélek, még hogy olvasni nyáron? A többi szülő tanácstalansága és hasonló információ hiánya miatt elkönyveltem bár kétkedve, hogy nem kell a nyáron olvasni...kötelezően.
A nyár vége felé, amikor már lassan szembe kellett nézni a bevásárló taneszközlistával, egy anyukának feltűnt, hogy az iskola honlapján a lista élén pici betűvel tudatták a szülőkkel, hogy a nyáron el kell olvasni A Pál utcai fiúkat. Forró drót a többi anyukának, keresés , hogy ki tudná kölcsönadni a könyvet, és beosztani, hogy iskola kezdésre a végére is érjünk. 
Nem azt mondom, hogy nem kellett időnként határozotta(bba)n inspirálni Levit az olvasásra, de időre elolvasta és nagyon tetszett. Nem is csodálom, szerintem az egyik legjobb ifjúsági regény. 
Majd megnéztük a filmet és elhatároztuk, hogy végigjárjuk (nagyjából) a Pál utcai fiúk egyes helyszíneit. 

Az útvonal:


A Pál utcai fiúk iskolája:



A Pál utcai fiúk:

A Pásztor fiúk között:

Az eistand:

A grundon (nem az eredeti, annak helyén ma már egy lakóépület áll):

Egy szomorkás hétvégén miközben a neten keresgéltem, megláttam, hogy a Vígszínházban játsszák a Pál utcai fiúkat. Elmegyünk? - kérdeztem Levit. Örültem, hogy a tömény Pál utcai fiúktól még nem lett elege és azonnal rávágta, hogy: menjünk!. Később derült ki, hogy még be sem mutatták, de sikerült a második előadásra jegyet szerezni. Napok múlva is az előadás élményében fürdök, és mint egy elakadt lemez újra és újra dúdolgatom magamban, hogy: 
"Felveszem a vörösingem, (ingem), 
hogy az Öreg Isten letekintsen, 
Hogy nékem csak ide intsen, 
hogy lássa bennem hiba nincsen..."

Geszti Péterrel, a színházi előadás zenei szövegírójával a színházi előadás után.
Egy kis ízelítő

Kiveséztünk teljesen a regényt, elolvastuk a könyvet, megnéztük a filmet, végigjártuk a helyszíneket, és egy fantasztikus színházi előadással is gazdagodtunk. Jöhet a magyaróra!