De a csodák mindig ott vannak körülöttünk: egy vasárnap is működő gyorsszervíz, egy taxis, aki tudja is hogy hol található, egy metakommunikációs jelrendszer, ami áthidalja a nyelvi nehézségeket, egy segítőkész mesterember, aki elfelejt szólni, hogy órákra eltűnik, de aki mégis felvilágosított, hogy esetleg (sőt nagyon biztos), hogy csak hétfő reggel tud nekünk alkatrészt szerezni és megjavítani az autót.
Felkészülve minden lehetőségre, átcsoportosítottuk az autók tartalmát, (remélhetőleg) egy éjszakára szükséges hálórucit és fogkefét raktunk egy szatyorba és az utasainkat bepasszíroztuk Ildi autójába és útnak indítottuk őket a végállomás felé.
Apával berendezkedtünk a "szabadidő eltöltéséhez". Amíg várakoztunk a mesteremberre, és a beígért alkatrészre, addig próbáltuk a lehetőségekhez képest jól eltölteni az időt. Apa a már sok ezer gigamennyiségű képet törölte a telefonján, nekem a manikűrkészlet nyújtott igen hasznos segítséget és végre volt időnk bőven eldönteni, hogy melyik körömlakkal színesítsem meg az éppen nem túl mozgalmas délutánunkat. Apa hangulatfelelősként tekergette lelkesen a rádió gombját, amin először egy román népzenei siratót talált, amiről úgy gondolta, hogy egyik csapás ér minket a másik után.
Vártunk...vártunk...egyre fogyott az élelmiszerkészletünk, a türelmünk és az elfogyasztott vízmennyiség is kereste már a kiutat.
Négy óra várakozás után, megkérdeztük az otthon maradt feleséget, hogy mégis mire számíthatunk (főleg a már egyre sürgetőbbé vált kiút kereső folyadék miatt), de szintén kézzel-lábbal és egy magyarul-románul beszélő szomszéddal megkommunikáltuk, hogy legalább még öt óra amíg hazaér a gazda, és különben sem talált még alkatrészt, és jobb ha elfogadjuk a tényt, hogy ott éjszakázunk Szeben városának egy kis utcájában a szép piros tragacsunkban. Ami nem is lett volna még akkora baj, de az a fránya folyadék ... egyre sürgetőbbé vált.
Apával megvetettük a dolgokat, lehetőségeket, osztottunk-szoroztunk és elindultunk bár lassan, de végre történt valami. Az első benzinkút nagy élményt nyújtott nekünk és végre szabadjára engedhettük a felesleges dolgainkat, majd 70-es tempóba továbbszáguldva, meghódítottuk az erdélyi utakat. Gyorshajtásért nem állítottak meg minket, és még a tájat is élveztük.