Leviszáj

Levi Orosházán Kati mama régi időkből maradt székén előre-hátra hintázik.
Apa: Levi ne billegj, mert kitörik a lába és mehetünk a kórházba.
Levi: Miért? Van ott ilyen szék?

Élmelme(zé)s(es) gyerekem

De azt a címet is adhattam volna, hogy hogyan hívassuk meg a gyerekünket vendégségbe. Persze, ez így ilyen formában nem teljesen fedi a valóságot. A történet igazi része, hogy Levente hivatalos volt D-ékhoz egy kis kánikulai locsi-pocsizásra. Azért csak illik vinni valamit, hátha legközelebb is meghívják - gondoltam én a mindenre gondoló anyuka. Leltárt csináltunk Levivel gyorsan, de nem nagyon találtunk semmit, ami még jó is volt, elég is lett volna 4 gyereknek és még ízlett volna is nekik. A hűtőszekrény legmélyén rábukkantunk egy tábla milkás csokira. Na ez jó lesz - kiáltott fel Levi, és már indult is ki az ajtón. De Levi, nem azt jelenti, hogy a teljes csokit meg kell enni, mert ahhoz nagyon sok  - próbáltam észhez téríteni a gyerekemet. Persze anya - nézett rám kicsit csalódottan. És a kapuból még vissza kiáltott: Anya, a maradék csokit haza hozzam?
:-)

Találós kérdés

Ő ki?

Hát persze, hogy a pókember!


És ő?

Szabad a gazda?
A pókember az iskolában, fehér pólóban. :-)

Leviszáj

Rajzolás közben: Anya, jól kreatívitok?

Ha én rózsa volnék...

én is baromira utálnám, hogy fehér, vattaszerű élősködők ülnének a nyakamon. Merthogy azokat a vacak amerikai lepkekabocákat - akik pontosan 2004 -ben telepedtek le Magyarországon, csak tudnám mi a fenének - nem érdeklik a tüskék, a virágok, a szárak, csak szaporodnak napról-napra és már-már olyan érzést keltenek az Apától és Levitől nőknapjára kapott rózsáimon, mintha a hó játszana velük a forró nyár közepén. A f*rancba - ma reggel elhatároztam, hogy nem beszélek csúnyán - de akkor is (!) a franc essen bele ezekbe a dögökbe, hogy az én rózsáimat nézték ki maguknak. Tennem kell valamit.
Hazafelé vezető utamon komoly választás előtt álltam: vagy a család esti élelmezését oldom meg (magyarul bevásárolok a csarnokba , és még főznöm is kell) vagy a rózsákat mentem meg.  Mivel tele gyomorral kellett döntést hoznom, így nem volt kérdés, hogy ki élvezi a prioritást. Reszkessetek kabócák! Jövök...öööö, vagyis küldöm Apát.

Estére majd kiürítem a maradék vajat, sajtot, felvágottat a hűtőből és olyan lakomát  rittyentek az asztalra, hogy a Fiúk az összes ujjukat megnyalják utána. És főzés helyett még játszótérre is tudunk menni.
Éljen a lepkekabóca (irtószer) és a hideg a vacsora!

Vakációóóóó

Az elmúlt héten itt volt a Gábor újra nálunk. Tanulságos, szórakoztató, lelket simogató, szemet gyönyörködtető, elgondolkodtató és kissé fárasztó, de annál jobb volt a hét.
Olyan jó lenne gyerekként megélni a mindennapokat, nem rágódva a múlton, nem aggódva a jövő miatt, hanem megéljük a pillanatokat, rácsodálkozva akár egy katicabogárra, örvendezve és ujjongva elbújni a háztetőhöz közel repülő szúnyogírtó repülőgép elől, hittel és kitartóan ásni egy-egy dinó csontváz után

és élvezettel merülni alá a medencébe egy kis vizivilág felfedezésére.

Mindenre volt példa az elmúlt héten. Voltak örömtől csillogó szemek, de a néha a szomorúság könnyei is  utat törtek maguknak. Olykor a szülők hiánya okozta a bánatot, vagy éppen egy-egy nemtetsző  mondat jelentett pillanatnyilag megoldatlan problémát és a világ legnagyobb bánatát sugallta. Voltak még a szorgos munkától és a homokozástól piszkos kezek, egy-egy vicces szófordulattól derült fizimiskák

társasjátékban elmélyült gondolatok,

filozófikus kérdésektől töprengő arcok,

fagyis szájszélek, mezítlábas futkározástól piszkos talpak, túró ruditól csokis " bajszok", és játéktól átítatott hosszú, boldog napok.

Persze adódtak megbocsájtható és megbocsájtott viták, békét kötő kézfogások, én legyek az első versengések, árulkodós próbálkozások , de mindent összevetve ezek is mindig a pozitív érzésekké, feladatokká és életfelfogássá váltak.

És persze volt egy tanulságos hetünk. Ki-ki a maga módján, szüksége, igénye, kitartása és hite szerint , akár tudatosan vagy tudatalatt szereztünk fontos vagy kevésbé fontos, olykor akár nélkülözhetetlen tulajdonságokat. Türelem, alkalmazkodás, kitartás, konfliktuskezelés, segítőkészség mind-mind a javunkat szolgálta.
Gábor és Levi fantáziadús ötletei, elmélyülő feladatai, találékony megoldásai és kreatív gondolatai szinte egész napi elfoglaltságot jelentett. Időnként persze szükség volt a felnőtti, felelős közreműködésre, de nem sok energiát igényelt.A rendrakás terén szükség volt noszogatásra, de időre is.

Háttérbe szorult a tévézés, előtérbe került a focizás, a fürdőzés, az ásatások,  a sátorozás és a játszóházban eltöltött órák is sok élményt adtak.
Apropó ásatás! Nem tudom, hogy az ötlet kitől származott, de mindenesetre órákat töltöttek el azzal, hogy  leleteket keressenek. A hozzá szükséges eszközöket is megtalálták, Levi kapával, Gábor ásóval "kutatott", és a földben rejtett és talált kövületekből rakták ki a papucsos dinó csontvázát. Hogy mitől papucsos? Hát a papucsától (lásd a hátsó lábát) :-)

Szorgalmuk és kitartásuk példaértékű, sem a korgó gyomruk, sem a fáradt testük nem akadályozta a munkában. A reggeli fél hetes kelés után, Gábor derékra tett kézzel és komoly, megfontolt arccal ismertette terveit, miszerint átöltözik, nyújtozik egyet és neki is áll a munkának. Nem várhat a munka, még hiányzó részek vannak és nemsokára mennie kell haza.

Na és a sátor! Új, közös élmény volt számukra a kinti sátorozás. Első éjszaka még bent a lakásban aludtak a sátorban,

a következő éjszaka már kinti alvás vonzotta őket.

De a törpék élete nemcsak játék és mese - hallottuk sokszor a rajzfilmből a mély igazságot. Nos, Gizi mama buzgó tettvággyal nekilátott a kertünk egységét rontó téglahalmaz eltüntetéséhez. Felajánlottam a fiúknak, hogy ötszáz forintot kapnak a segítségért. Olyan hévvel rohantak ki az udvarra, hogy majd fellöktek, én meg utánuk mert kiváncsi voltam, hogy a lelkesedésük kitart-e a tégla kupac eltüntetéséig. Levi a feladatát főleg abban látta, hogy a "munkásokat" szórakoztassa a történeteivel, Gábor pihenés közben, két fordulat között elmesélte Gizi mamának, hogy bizony jól jön neki ez a pénz és szüksége is van rá, mert a pontosan 7620 forintját a biciklijére költötte és most üres a pénztárca. Balázs nem mondott semmit, csak hordta a téglát :-)

És még néhány ráadás: