Pénzért mindent, csak dolgozni ne kelljen!

Hát vagyunk ezzel így egy páran! Na de van aki ezen még túl is tesz!
Apa mesélt Levinek az egyik Afganisztánban kiképzett katona barátjáról, akinek éjszaka kuvikolnia kellett a sivatagban. Apa, és ezért pénzt is kapott? - ragyogott fel a pénzkereseti lehetőségtől Levente szeme, aki fel is ajánlotta, hogy akár egész éjszaka kuvikolni fog az udvaron. Apa, le is csapott Levi üzleti ajánlatára, bár nem láttam benne az ésszerűséget, de ha hülyeségről van szó, ne is keressünk benne :-)
De abban a pillanatban én is megláttam a lehetőséget a gazdagodásra: mert nemcsak Apától kaphatott volna pénzt Levi a kuvikolásért, de biztos, hogy a szomszédok is fizettek volna, csakhogy hagyja abba.
Lehet, hogy mégiscsak egy üzleti érzékkel megáldott,komoly, vállalkozó család vagyunk? :-)

Ébresztő!

Na amit nem kell fújni a gyerekemnek délben az oviban, az az ébresztő. Nem is igazán értem, hogy egy hét éves gyereket miért kényszerítenek az alvásra, de elfogadjuk és betartjuk (néha) az ovis szabályokat. Már aki! De vajon ezt egy munkahelyen miért nem vezetik be? Milyen örömmel vennénk elé ebéd után a kis ágyikót a szekrényből, terítenénk le egy finom, könnyű paplannal és miután meginnánk az ebéd utáni finom kávét, lehetne egy kicsit pihengetni.
Na szóval, az "óriás" gyerekek nem tudják értékelni ezeket a lehetőségeket, így aztán az alvásra szánt időt arra használják, hogy idétlen kacarászással szórakoztatják egymást. De van akit ez zavar, pl. az óvónőt, a Kisdanit és nyilván a többi álmos, aludni vágyó gyereket. Ezért az Idétlenkedő,Beszélgetős,Nemalvós Gyerekemet ággyal együtt kitessékelték az öltözőbe pihenni. Ott sem aludt, de nem volt kivel idétlenkednie, ezért aztán csendben volt.
Majd másnap amikor haza ért az oviból, bevezetésképpen újra elmesélte az előző napi óvónénis dicséretét (na nem a nem alvásért kapta) és mikor a mondat végén a hangsúly fent maradt, sejtettem, hogy most kapom az újabb adagot a csínytevésekből. "Anya, a tegnap megdicsértek az oviba.....(hangsúly a plafonon).... de ma megint butaságot csináltam. (tekintet és hangsúly a padlón). "Ma megint nem aludtam , sőt beszélgettem B.B-vel és K.L-vel , ezért felállítottak minket az ágy mellé és addig kellett ott állnunk, amíg a többiek felébredtek."  Na azt nehezen tudtam elképzelni, hogy három csibész ott áll másfél órán keresztül mozdulatlanul. Igazam is volt, részletes leírást kaptam, hogy amikor az óvónénik nem néztek arra, mivel szórakoztatták egymást a fiúk. Inkább nem mesélem el :-)

Éljen március 15! (és a hozzávaló)

Isten bocsássa meg nekem, de nem vagyok az a kifejezetten Nagy Hazafi. Identitástudatom - véleményem szerint - a helyén van, megadom a tisztelet március 15-nek, ami főleg abból áll, hogy megnézem az esti hírösszefoglalót a tévében és tisztelgek a történelem előtt.
De ezúttal valami másról szólt nekem ez az ünnep.
Négy nap!!! És tavasz! És megyünk Orosházára...volt a terv. Nekem a lépcsőzés tiltott listára került, így úgy terveztem, hogy majd Kati mama alsó szobájában bevackolom magam és ott elvegetálgatok négy napig... ami ezzel együtt jár...eszem, iszom, sétálok, olvasok és persze a fiúkkal játszunk, beszélgetünk Kati mamával és más hasonló jó dolgok.
Pillanatok alatt változott a program: az alsó szoba foglalt. Hú, akkor maradok itthon villant fel az agyamban és máris jöttek a pillanatképek a csendről, a nyugalomról, a szabadságról ... és már döntöttem is ...és Apa is jóvá hagyta. Vajon miért? Magam miatt vagy maguk miatt? :-) Persze Cica, pihend ki magad az a lényeg - mondta Apa, miközben szerettem volna a fejébe látni, hogy valóban az önzetlenség szól-e belőle, vagy inkább a csend, a nyugalom és a szabadságvágy felvillanó képe jelent meg neki is :-) Mindenesetre egyet értettünk: én maradok, ők mennek (Orosházára).
Apa útközben kirakott Gizi mamáéknál, ahol a napi szénhidrát-, kávé-, (egy kis bor) mennyiséget magamhoz véve megalapoztam a négy napot. Lajos egy gyenge pillanatában tett ígéretére hagyatkozva még haza is szállított, így aztán kiskirályné módjára indult a hosszú hétvége. És így is folytatódott... Reggel hatkor az ágyban kávéztam és neteztem... reggel hatkor kinyithattam az ablakot anélkül, hogy Apa két perc múlva becsukta volna... és a nagytakarítás eredményét még élvezhetem két napig ...  csak magamnak főztem (végre párolt kelkáposztát ehettem - furcsa perverziónak tűnhet :-)) ... és éjfélig retro zenét hallgattam a neten amivel jól ki is szúrtam magammal, mert annyira felpörgetett, hogy alig bírtam aludni utána. A társasági életet sem hanyagoltam el  : Gizi mamákkal megpalacsintáztunk, és Móni barátnőmmel megkávéztunk (+ kalács és maradék palacsinta) férjek és gyerekek nélkül.
Apa és Levi is jól érezte magát Orosházán, így aztán mindenkinek történelmi eseménynek számított a március 15. Hosszú ideig fogunk még emlékezni és tisztelegni a négy nap(os) szabadság(harc) előtt :-)

Tavaszváró

A hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág,
megkérdezem Tőled,
mi hírt hoztál,
mit üzensz erdőnek, mezőnek?
Szedd a szárnyad szaporán,
vidd a hírt madárka,
útra kelt már a tavasz,
itt lesz nemsokára.

(Zelk Zoltán: Hóvirág)

És végre itt van a tavasz! Öregszem talán, de amíg régen a tél  volt a kedvenc időszakom, addig ma már a tavasz melege, napsütése és a madárcsiripelés tud feltölteni. Azért idén kaptunk talán egy kicsit többet is a télből mint amennyit szerettünk volna. Volt orrszőrtfagyasztó hideg, tejszínhabos táj, talpcsikorgató kemény fagy...szóval lehetett dőzsölni a hideg februárban. És volt befagyott tó is, amit próbáltunk kihasználni, és viszonylag többet kint lenni és élvezni a csúszkálási lehetőségeket, ami Levinek igen profin ment már a végén. Ez a videó legyen a télbúcsúztató és jöjjön a tavasz!!! 

MÁVtúra vagy tortúra?

Helyszín: Debrecen , délután kettő pénztár előtt. Most ment el az intercity, de a következő egy óra múlva indul, arra tudnak jegyet adni. Persze, jó lesz az, majd addig eszem-iszom, megveszem a menetrendszerű kindertojást Levinek, felmérem párszor a könyves pultok ajánlatát, és ha még marad időm, beülök egy habos kávéval és az éppen aktuális krimimmel a váróban és (ki)élvezem a helyzetet. Alig terveztem meg az egyórás várakozási időmet, amikor bemondta kedvesen a hangosbemondó, hogy a várt intercity vonat 40 percet késik. Terv újrakalkulálva. Ötlet nincs! Úristen! Másfél óra!!!??? Na jó, a közelben egy kínai üzlet, legalább 10-20 perc elfoglaltság.
Két-három percenként megerősítik a vonat késésének tényét. De a gyomrom összerándul minden egyes bemondáskor. És jogosan! Már hatvan perc! Irány az információ, ilyenkor mit tegyen az utas, és különben is a bizalmatlan utasba is felmerül, hogy mi van ha további perceket-órákat késik.
10 perc múlva megy egy vonat, arra átlehet váltani a helyjegyet. HURRÁÁÁ!!! Van megoldás és azzal be is álltam az első sorba, ami a legrövidebbnek tűnt. Visszaszámolás indul: öt perc múlva itt a vonat, mindegyik pénztárnál ezren állnak, és több kilométernek tűnik a távolság a vonatig.  De nem adjuk fel! Végre, már csak egy ember áll előttem, egy nyugodtnak tűnő, közepes korú, bajszos pasi. Kéri a jegyét ... és a panaszkönyvet. Miiiiiiiiiiiiiiii???? Na ne!!!! Panaszkönyv???? Itt akarja előttem, vonat indulás előtt egy perccel megírni a panaszait? És mégis mit? Hiszen tájékoztattak két percenként, kedvesen segítenek amiben tudnak. A pénztárosnő sajnálattal az arcán közli, hogy sajnos ebben a pillanatban elfogytak a helyjegyek, de ha rohanunk - mert a tömeg felszállás miatt késik a vonat indulása legalább két percet - még elérjük (talán), és 1000 forint büntetés fejében kapunk a vonaton két talpalatnyi helyet. Hol is az a panaszkönyv????? - na ott és akkor egy szót írtam volna bele, egy A -betűvel kezdődőt.
Újabb segítségkérés az információnál. Már nem tervezek az idővel, egyetlen vágyam, hogy haza jussak még a nap folyamán. Hogyan és mivel  volt a kérdés. Jöttek az ötletek, a gyors vonatra és a már 90 percet késő intercityre is. Választék bőven, az egyik később jön mint a másik, de a menetidővel nyerhetek akár 20 percet is, feltéve ha nem fog késni további órákat. Döntök! Ha már ennyit vártam, akkor nem váltom vissza a jegyemet - különben is megerősített az egyik kedves pénztáros, hogy valóban nem fog tovább késni a vonat, látják már a GPS-n. Jó nekik -gondoltam.
Aztán befutott a gyors vonat. Több száz sorstársam szállt fel, én maradtam egy kedves idős nénivel a peronon. Újabb bizonytalanság. Ők döntöttek jól vagy mi? És már fél öt! A késés 89 -dik percében újra bemondják, hogy az intercity vonat 90 percet késik. Ez jó hír, legalább nem újabb késési percekkel borzolják az idegeinket. És az utolsó percben (90-dik) megszólalt a megbékélést, kilátástalanságot és bizalmatlanságot feloldó hang: Intercity érkezik a négyes vágányra. Felszállunk. Páran. A vonat szinte üres. Családias, csendes és nyugodt. Egy-egy telefonbeszélgetés töri meg ezt az idillt, az utasok tájékoztatják hozzátartozóikat a helyzetről - már Debrecenben vagyunk. Még mindig Debrecenben - mondom én magamban, miközben örömmel írom én is az üzenetemet a családnak, hogy kitartás, még ma találkozunk.
Aztán jött a kedves kalauz, aki örömmel és egy kissé sajnálkozva értesített, hogy a késésre való tekintettel a menetjegy 25%-a visszaigényelhető. Happyend!