Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2011. február 9., szerda

A mazohizmus netovábbja...

...gondoltam, amikor kétszeres farcsonttöréssel felhívtam a fogászatot időpont kérésre. Hajszolom az "élvezeteket" vagy már orvosi eset lennék? Mindenesetre elmentem  - enyhe túlzással - inkább elbatyogtam a fogászatra. Napok óta az egyetlen olyan hely volt a fogászati szék, ahol nem fájt a fenekem és kényelmes is volt. Már megérte, igaz, hogy fél órára 5000 forintba került, de jó volt végre kicsit "lazítani". Azt hiszem be kellene otthonra is szerezni egy fogászati széket....legalábbis a jövő szánkós szezonra :-)

2011. február 4., péntek

Csak őszintén

Szerencsére a januári hónap Apának is jobban kedvez a családi élet kiteljesedésében, így aztán többször is volt alkalmunk és lehetőségünk együtt vacsorázni.
Miért szeretjük egymást - volt a téma a vacsoránál. A Fiúk azért megadták az elsőbbséget nekem, és próbáltam is hihetőnek tűnő érveket mondani. Én azért szeretem Apát - fordultam Levi felé, mert Apa éppen háttal állt nekem - mert nagyon sok mindent megtesz értünk, szeret minket és fontosak vagyunk neki. Na meg, Apa olyan jó fej, hogy felvitte a lomokat az irodájába. Mire Levi: és azért is szeretjük Apát, mert akkor felmegy az irodába és itt lent nyugiba vagyunk. :-)

Két héttel később. Levi is felszokott menni a padlásra az utóbbi időben. Hol játszanak a számítógépen, hol rajzol Levi amíg Apa dolgozik, vagy éppen ő a soros a számítógépes játékon. Hol Levi egyszerűen csak leltározik fent és időnként az összes felhordott -használaton kívüli - játék újra lekerül a szobájában. Mindenesetre amikor órákra eltűnnek a fiúk a padláson, lent élvezem a nyugit. :-)

2011. február 2., szerda

Peches napok már pedig vannak


Ezt garantálhatom. Vannak olyan reggelek, amikor nem kéne felkelni, amikor az egész napot ágyba kéne tölteni és minden ránk néző veszélyes dolgot eltávolítani a környezetünkből.
A tegnap egy ilyen nap volt számomra.
Indult azzal, hogy vasaltam. Önmagában is pech, hogy vasalnunk kell, de a régi vasalódeszka megadta magát, így gondoltam, hogy kipróbálom az új - különben teljesen olyan mint a régi - deszkát. Örömmel konstatáltam a kupac ruha eltűnését, ám a deszka összecsukásánál úgy odaszorította az ujjamat, hogy csillagokat láttam. És minél jobban szerettem volna megoldani a helyzetet, annál jobban rászorított az a kis szenya. És természetesen az egyetlen nyomi körmömet "nézte ki", amelyiket évekkel ezelőtt egy fülgyertyázás során felgyújtottam. Na ekkor kellett volna visszafeküdnöm. De nem!
Levinek felajánlottam, hogy a Gyula papa által megjavított szánkóval kedden kimegyünk az erdőbe  szánkózni ha van kedve és nem kell oviba mennie. Persze, nagyon örült az ötletnek. Na hajrá akkor szánkózni! - adtam a parancsot.
Egy babáknak való domboldalon szánkózott Levi, ahol időnként leérve felborult. Nagyokat nevetett és bár tiltakozott, hogy ő tette volna, de elhitette velem, hogy szándékosan borult fel. Na majd én megmutatom, hogy nem a szánkó vezet, hanem mi vezetjük a szánkót. Istenem, miért nem volt ott valaki, aki megállít ebben a makacsságomban???
Bátran vágtam magam a szánkóra, és még Levit is megkértem, hogy lökjön egyet rajta, hadd száguldjon az a szófogadatlan fadarab. Alig indultam el, úgy levetett magáról, hogy hirtelen a szusz is bennem maradt, egyetlen dolog amit éreztem az az iszonyatos fájdalom a fenekem körül. Alig értünk haza és azóta is ápolgatom a hátsómat és a derekamat. De hogy lehet ekkorát esni egy ilyen alacsony szánkóról? - hát fogalmam sincs, de ha azt veszem, hogy összeesküvés történt a vasalódeszka és a szánkó között, akkor már értem.:-) Mondanom sem kell, hogy nem sok hasznomat vette a család a nap további részében. Egyetlen "nyertese" a gyógyszergyár volt, akinek a fájdalomcsillapítóit nyomtam magamba, hogy egyáltalán ülni tudjak. Megfogadtam, hogy soha többet nem szánkózom. Ezentúl csak síelni fogok :-))

Azért jó dolog is történt a tegnapi napban. Régen volt egy műsor a tv-ben, aminek a címe: Okosabb vagy mint egy ötödikes? Én a tegnap feltettem magamnak, hogy okosabb vagyok-e mint egy óvodás? Hmmmm....
Szóval, van egy madáretetőnk,amit időnként meglátogat egy kék farkú madár, de eddig nem tudtam, hogy hogy hívják. Napokkal ezelőtt órákon át kutattam a neten, több madárazonosítót is végignézve....eredménytelenül.
A tegnap sétáltunk ki az erdőbe és közben megálltunk az "információs táblánál". Még végig sem tudtam nézni, mire Levi felkiáltott: "Nézd, Anya,ott a mátyásszajkó"! És ott volt! Ő volt! A mi "kék madarunk"!

Végre megtudtam, hogy a mi madárkánkat hogy hívják. Hát igen, vannak dolgok amiben nem vagyok okosabb egy óvodásnál. Bár erre nem kéne büszkének lennem :-)))